Labdarúgó Magyar Kupa: a visszavágón Csertői nem ülhet a kispadra

Vágólapra másolva!
2006.04.28. 16:30
Címkék
Csertői Aurélt, a Fehérvár FC vezetőedzője egy Magyar Kupa-mérkőzést kénytelen kihagyni – döntött a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ).
Cserői Aurél a lelátóról dirigálhat a DVSC elleni kupavisszavágón
Cserői Aurél a lelátóról dirigálhat a DVSC elleni kupavisszavágón
Cserői Aurél a lelátóról dirigálhat a DVSC elleni kupavisszavágón
Cserői Aurél a lelátóról dirigálhat a DVSC elleni kupavisszavágón

Ez azt jelenti, hogy a szakember a DVSC-AVE elleni, székesfehérvári elődöntő-visszavágón nem ülhet majd a kispadon.

Mint ismeretes, az első, debreceni találkozójukat a vendég Fehérvár nyerte, 1-0 arányban, és a találkozó hajrájában a játékvezető elküldte az edzőt a kispadról.

Az itt kiállított Farkas Balázs (Fehérvár FC) két találkozót kell, hogy kihagyjon, tehát – amennyiben csapata továbbjut – a döntőben sem szerepelhet.

Csobánki Ádámot, a Budapest Honvéd futballistáját a másik elődöntőben, a Vasas ellen állították ki, ő egy mérkőzést kell, hogy kihagyjon.

Legfrissebb hírek

Ötvös és Mocsi visszakerült az írek elleni meccskeretbe, Bárány nem

Magyar válogatott
2 órája

Marco Rossi: A rájátszásba jutás a célunk, de nem szabad ráfeszülni a meccsre; Heimir Hallgrímsson: Tetszik, hogy a saját kezünkben a sorsunk

E-újság
3 órája

Vasárnapi sportműsor: sorsdöntő vb-selejtezőt játszik a magyar válogatott az írekkel

Minden más foci
3 órája

Nincs alibi – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Jókor légy jobb! – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Littler háromleges hátrányból múlta felül Rockot a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
4 órája

A görögök nagy szívességet tettek a dánoknak, akik azonban nem bírtak a fehéroroszokkal

Foci vb 2026
4 órája

Vb-selejtező: megverték a svédeket, szinte biztosan kijutnak a svájciak

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik