A Ferencváros együttesének sikerült megállapodnia egykori kapusával, Szűcs Lajossal, aki korábban fel akarta jelenteni a klubot elmaradt járandóságai miatt.

Szűcs Lajos

Szűcs Lajos
A Ferencváros ellenben hosszabb ideje tartozott akkor már neki, a kapus türelme elfogyott és feljelentette a klubot.
„A Ferencvárostól ígéretet kaptam arra, hogy március 31-ig minden elmaradásukat teljesítik velem szemben – válaszolta akkor érdeklődésünkre a válogatott kapus. – A nekem járó összeget azonban a mai napig nem kaptam meg, ezért tettem jogi lépéseket.”
Szűcs hozzátette, hogy a klub tavaly május óta tartozik neki egy jelentősebb összeggel és ez az elmúlt hónapokban csak halmozódott, amíg a klubnál védett.
A történet kedden a fegyelmi bizottság előtt folytatódott, ahol egyeztetett a Ferencváros és Szűcs Lajos.
„Az egyeztetésen megállapodtunk korábbi kapusunkkal – mondta Tepszics Ignác a 100%Fradinak. – Természetesen a konkrét részletek a felekre tartoznak, azt azonban szeretném elmondani, hogy Szűcs Lajos nagyon együttműködő volt, érződött rajta, hogy nem mindegy neki a Ferencváros sorsa, nem akar ártani a klubnak.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







