DVSC: a liga elutasította a Füzi-ügyben az óvást

Vágólapra másolva!
2006.04.10. 16:58
Címkék
A Magyar Labdarúgó Liga ma tárgyalás nélkül bírálta, majd utasította el a DVSC Futball Szervező Zrt. által Füzi Ákos jogosulatlan szereplése miatt benyújtott óvását. Olvasható a hajdúsági klub hivatalos honlapján, a dvsc.hu internetes oldalon.
A DVSC megóvta az Újpest ellen március 26-án lejátszott bajnokiját, Füzi Ákos jogosulatlan szereplése miatt.

Azzal érveltek, hogy Füzit a téli felkészülés egyik mérkőzésén kiállították és a történtekről mind a mai napig nincs hivatalos fegyelmi határozat.

Márpedig a vonatkozó szabály kimondja: addig a játékos nem is léphetne pályára.

A Supka-csapattal kapcsolatos hír még, hogy a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzését – ellenfél a Fehérvár - április 25-én, kedden 18.00 órai kezdettel rendezik Debrecenben.

A visszavágót május 3-án, szerdán játsszák Székesfehérváron, ugyancsak 18.00 órakor.

Sándor Tamásék így gyors egymásutánban háromszor is megmérkőznek a fehérváriakkal, hiszen április 29-én a bajnokságban is találkoznak Kuttor Attiláékkal, méghozzá Székesfehérváron.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Vb-selejtező: Portugália–Örményország

Foci vb 2026
40 perce

Úszás: Kertész Borókát tortával és kedvenc kávéjával várták

Utánpótlássport
51 perce

Vb-selejtező: Magyarország–Írország

Magyar válogatott
1 órája

Valenciai Nagydíj: Diogo Moreira a Moto2 bajnoka

Egyéb autó-motor
1 órája

Ez a győriek éve volt a Bajnokok Ligájában, az ETO az összes mérkőzését megnyerte a sorozatban!

Kézilabda
1 órája

Lukács Dániel és Tóth Alex is bekerült az írek elleni kezdőbe

Magyar válogatott
2 órája

Új hazai mezében játszik válogatottunk az írek ellen

Foci vb 2026
2 órája

Európai kézilabdaligák: óriási bravúr Korsós és Töpfner csapatától

Kézilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik