| • |
Harmadik fővárosi mérkőzését is megnyerte a Fehérvár, ezúttal a REAC otthonában, s a fehérváriak ezzel pillanatnyilag átvették a vezetést a tabellán. A hazaiak túl későn kezdtek el hajrázni, így az újabb élvonalbeli pont ezúttal is elmaradt.

Sitku Illés

Sitku Illés
Ha a részletekre kíváncsi, kattintson ide!
38. perc: Bozsics ívelt a kezdőkörből a védők közül kilépő Sitku elé, aki hagyta lepattanni a labdát, s 14 méterről a vetődő Farkas kapus mellett jobbal a kapu bal alsó sarkába lőtt. 0-1
Urbán Flórián vezetőedző ugyan megpróbálta cserékkel frissíteni csapatát 8a második játékrész kezdetéig két cserelehetőségét is kihasználta), ám a játék képe ezt követően sem változott. A hazaiak próbálkozgattak a vendégek magabiztosan védekeztek és kontráztak, így aztán növelni is tudták előnyüket.
58. perc: Csizmadia indult meg a jobb oldalon, majd az alapvonal közeléből középre adott. A beívelt labdát Alumona még elvétette, ám a mögötte érkező Sitku 11 méterről jobbal a kapu jobb alsó sarkába lőtt. 0-2
Ezt követően már kénytelen volt kockáztatni a REAC, s elsősorban a jobboldali középpályás, Németh Tamás révén egyre másra indították is a támadásokat is. Egyn ilyen során született meg a hazaiak szépítő gólja is.
75. perc: Németh Tamás mintaszerű jobboldali beadását Tudor kapus és a fehérvári védők is elvétették, így a labda Somorjai elé került, aki jobbal 9 méterről a kapu bal alsó sarkába lőtt. 1-2
Ettől az egy alkalomtól eltekintve azonban egyszer sem mondott csődöt a fehérvári védelem, mert vagy a védők, vagy Tudor kapus hárított magabiztosan. Így aztán teljesen megérdemelt a fehérvári siker, amelyhez azért sokat hozzá tett a remek egyéni teljesítményt nyújtó, s két gólt is szerző Sitku Illés is.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







