Ha Finnországban járunk és finnekkel beszélgetünk, észrevehetjük, hogy két dolgot szinte mindenki tud a magyarokról. Az egyik a nyelvrokonság, a másik az, hogy a magyar labdarúgó válogatott valaha világverő volt. Arra már nem emlékeznek pontosan, hogy nyertünk-e világbajnokságot, de egy névre igen: Ferenc "Puszkász". Nem is meglepő, hogy a viszontagságos időjárási körülmények ellenére elég sok magyar játékos megfordult északi rokonainknál -, és ma is sokan futballoznak Finnországban. De mi vonzza őket oda, ahol sokszor fagyban kell meccset játszaniuk? Mitring Istvánt, a Videoton egykori kapusát kérdeztük erről, aki már hetedik évét tölti a finn elsőosztályban.
A magyar kapus az idény végén befejezi pályafutását
A magyar kapus az idény végén befejezi pályafutását
- Hyvää päivää! - Hyvää päivää - válaszolta finnül Mitring István, hogy "jó napot", aki nem lepődött meg, hogy finnül köszönnek a telefonban.
- Ön 1998-ban még a Videoton együttesében védett, ám utána hirtelen eltűnt a magyar futballból. Hogyan került Finnországba? - A Videotonban Verebes József edzősködése alatt játszottam. A csapat akkor anyagilag és más szempontokat tekintve is eléggé lefelé tartott, krízis volt Fehérváron. Semmilyen biztató jövőképet nem lehetett látni, és ekkor jött egy megkeresés: Árki Gábor hívott fel, aki akkor már két éve Finnországban játszott, és rajta keresztül egy finn menedzser segítségével kerültem ide.
- Voltak-e más lehetőségei? - Külföldről nem volt más ajánlatom, és akkor olyan hangulat uralkodott a magyar futballban, hogy nem akartam maradni. Ráadásul a '90-es évek végén még nem volt olyan könnyű Magyarországról külföldre kerülni, vidékről ez még nehezebben ment. Ezért nem sokat vártam az aláírással. Kíváncsi voltam, hogy milyen külföldön játszani, milyen az élet máshol, hogyan lehet érvényesülni, tehát szívesen jöttem. Eredetileg csak három év kölcsönadásról volt szó, de aztán kölcsönös megelégedésre hét évre itt ragadtam.
- Hogyan sikerült beilleszkednie? - Az első év elég kritikus volt, hiszen csak angolul tudtam kommunikálni, de beláttam azt, ha külföldre kerülünk, akkor illik megtanulnunk az ő nyelvüket. Úgy érzem, ezáltal is sikerült elérnem, hogy engem könnyebben befogadtak, mint azokat, akik csak angolul próbáltak érvényesülni.
- Még egy meglehetősen nagy eltérés van az otthonitól: az éghajlat. Voltak olyan jó edzéskörülmények, hogy a zord időjárás nem okozott problémát a munkában? - Hát nem mondom, rendesen kicserélődött a ruhatár. Megesett, hogy mínusz 33 fokban mentem edzésre, de a finnek sportlétesítmények tekintetében sokkal előttünk járnak. Télen is nagyon jól fűtött csarnokban tudunk edzeni, az edzéslehetőségekkel sohasem volt gondunk. A bajnokság lebonyolítását is úgy oldották meg, hogy ne kelljen elviselhetetlen hidegben játszanunk.
- A finnek hozzáállása a sporthoz talán a legpéldamutatóbb. Bármilyen sportot nézünk, lehet látni az alázatot nem csak a játékosokon, hanem a nézőkön is. Mi lehet ennek az oka? - Mivel igyekeztem megismerni a kultúrájukat, ezért játékostársaimmal, finn barátaimmal ez szóba került. Elmesélték, hogy a történelmükben volt egy olyan időszak, amikor a nemzeti identitásukat a sportban elért sikereik határozták meg. Úgy éreztem, hogy ez még ma is motiválja őket, és azért is küzdenek, hogy a sportéletük fejlődjön, ezáltal jobban felfigyeljenek az országra.
- Mi a legnagyobb különbség a finn és a magyar futball közt? - Talán az, amiről az előbb beszéltünk, a sporthoz való hozzáállás. Ha csak a nemrég véget ért atlétikai világbajnokságot említjük: a finn távolugró második lett és majdnem fölrobbant a stadion... Ezt úgy élték meg, mintha aranyérmet nyertek volna. Ők a kis sikereknek is képesek örülni. Talán még az is nagy különbség, hogy a játékosok motiváltabbak, mint otthon.
- Ez az edzésmunkában is megmutatkozik? - Ez minden téren megmutatkozik. Mind a nézők, mind a sportolók hozzáállása teljesen más. Felszabadultabban, barátságosabban, profibb mentalitással irányítják ezt a sportot, gondolkodnak róla.
- A klubok vezetésében is észrevenni ezt? - Igen. A klubok gazdasági vezetése nagyon magas szintű. Itt ragaszkodnak a szabályokhoz, voltak ugyan bizonyos esetek, de általánosságban mégis csak azt lehet mondani, hogy nincs feketemunka, korrupció, nem lehet adózatlanul bért kapni. Nagyon becsületesek és tisztességesek.
- Kapnak-e állami támogatást a klubok? - Annyiban kapnak támogatást, hogy a sportpályák, sportlétesítmények építését, fejlesztését az állam és a város finanszírozzák. Viszont minden mást a klub gazdálkodik ki. Nagyon kevés az önköltséggel épült stadion.
- Anyagilag is megérte Finnországba szerződni? - Itt a fizetések bizonyos határon belül mozognak. Nincsenek olyan sztárok Finnországban, akiket különösen meg kellene fizetni. Nincs az, hogy egy csapaton belül valakinek hatszor annyi fizetése van, mint a másiknak. De azért természetes, hogy a húzójátékosok, az idősebb játékosok valamivel többet kapnak, mint egy tizennyolc éves fiatal.
- Az átlagkeresethez képest mennyit kap egy focista? - Az átlagkeresethez hasonlítva olyan nagy különbség nincs, és ez így van jól! Engem ne irigyeljen senki azért, mert labdarúgó vagyok. Én nem csak azért lettem focista, mert ezzel jól lehet keresni, hanem mert szeretem ezt csinálni. Magyarországon az emberek azt mondják, hogy "ti ezért ilyen sokat kaptok?" Itt, ha összehasonlítjuk, lehet, hogy egy kukásautó vezetője nem sokkal keres kevesebbet, mint amennyit mi keresünk a pályán. És mi profi sportolóknak nevezhetjük magunkat, ő pedig egy szemetes autó vezetője, ami - egyébként - itt egy megbecsült munka, nem érdemes lenézni. Ez az ellentét Magyarországon megvan, és ezért irigyelik a focistákat.
- Mihez kezd egy focista Finnországban, ha befejezi a pályafutását, hiszen ezek szerint nem keres annyi pénzt, hogy abból élete végéig meg tudjon élni? - Sokkal több lehetősége van, mint Magyarországon. Mindenkinek van valamilyen iskolázottsága, és ahhoz mérten keresnek neki munkát. Aki dolgozni akar, az nem marad munka nélkül. Ez persze azért otthon is igaz.
- Már esett szó a közönségről. A meccsen hogyan viselkednek? - Ha egy lövés elzúg a kapu mellett több méterrel, akkor is megtapsolják már magát a próbálkozást és azt mondják, hogy semmi baj, majd legközelebb jobban sikerül. Ha ki is kap a csapat, akkor is azt szokták mondani, hogy holnap új nap lesz, semmi probléma. Erre mondják, hogy ez a skandináv beállítottság. Nagyon értékelik a becsületes munkát, úgyhogy azt mondhatom, hogy jó országba kerültem. Ebből a szempontból nagy élmény volt itt futballozni.
- Meddig marad Finnországban? - Úgy tervezem, hogy idén befejezem a pályafutásomat és hazaköltözöm. Feleségem és két kisfiam már otthon is vannak.
- Volt egy sérülése. Ez mennyire befolyásolta a döntésében? - Ezt a döntést még a sérülésem előtt meghoztam, ráadásul egy ilyen jelentéktelen sérülés miatt nem lenne értelme befejezni. A vállamban szakadtak el a szalagok, ezt megműtötték, de emiatt csak négy-öt hetet kell kihagynom.
- Mihez akar kezdeni, ha befejezi? - Egy éve alapítottam egy vállalkozást, és azon leszek, hogy ezt erősítsem.
- Elárulja miféle vállalkozás? - Próbálok a kapcsolataim révén játékosokat közvetíteni Finnországba otthonról. De nem hinném, hogy ez lesz a fő megélhetésem, ezt csak azért szeretném, hogy megmaradjon a kapcsolat ezzel az országgal és az emberekkel. ---- M ---- M