DVSC-MU: Keane nem jön, Giggs játszani akar

Vágólapra másolva!
2005.08.23. 12:52
Címkék
Szerda este a Puskás Ferenc-stadionban mérkőzik meg egymással a magyar bajnokcsapat, a DVSC-AVE Ásványvíz együttese és az angol élvonalban legutóbbi bronzérmet szerző sztárcsapat, a Manchester United. A Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában az első összecsapáson, az Old Traffordon a vendégek 3-0-s vereséget szenvedtek, így Supka Attila csapatának továbbjutása a BL-csoportkörbe szinte már csodaszámba menne.
A vendégek szakvezetője, Sir Alex Ferguson nem számíthat a holnap esti visszavágón a középpálya egyik alapemberére, Roy Keane-re, aki nem is utazik el Magyarországra, mint ahogy a védelemből hiányozhat majd az egyaránt kisebb sérüléssel bajlódó Mikael Silvestre és John O’Shea is.

Ott lesz viszont az utazó keretben két olyan játékos, akik bár korábban sérülés miatt nem állhattak a szakember és a csapat rendelkezésére, jelenleg viszont már bevethető állapotban vannak, név szerint Wes Brown és Ryan Giggs (képünkön).

Utóbbi, aki évek óta kihagyhatatlan alapember a manchesterieknél az MU idei szezonban lejátszott három tétmeccsének egyikén sem játszott - két bajnoki és a BL-találkozó -, most viszont, amikor edzőjük kisebb változtatások említett, úgy érzi: ismét eljött az ő ideje!

Szavazás

A debreceni visszavágó 0-3-ról indul a ManUnited ellen. Mire lesz ez elég?

Legfrissebb hírek

Négy rájátszáshely maradt kiadó az NFL-ben

Amerikai sportok
22 perce

Magyar állampolgár lett a DVTK amerikai játékosa

Kosárlabda
37 perce

Két orosz síugrónak semleges státuszt adott a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
52 perce

Humphries reméli, hogy nem ez volt Paul Lim utolsó meccse a vb-ken

Egyéb egyéni
1 órája

„Kemény döntések” jönnek Csíkszeredában – az egyik magyar támadó távozása biztosra vehető

Minden más foci
1 órája

Vitális Milán: A lehető legjobb helyen vagyok az ETO-nál

Labdarúgó NB I
1 órája

Barkóczi Benedeknek el kell hagynia Brazíliát

Légiósok
2 órája

Lyonban folytatja a Real Madrid brazil csatára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik