Az NSO ajánlja:
Ferencváros
Fehérvár FC
Bajnoki adatbank
A bajnokság végeredménye
Fordulóról fordulóra
Góllövőlista
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái
Futball-lexikon
Nem múlt el nyomtalanul a Ferencvárosnál a Minszk elleni kupakudarc. A lelátóról, kényszerű száműzetéséből a kispadra visszatérő László Csaba ugyanis az első forduló záró meccsére átformálta az MTZ-RIPO-t legyűrni képtelen alakulatát. A két kupacsata láttán ez önmagában nem jelentett szenzációt, az ellenben némi meglepetést keltett, hogy két robusztus futballista szorult a kispadra. Alekszandar Bajevszki és Keller József helyett tudniillik Nógrádi Árpád és Csurka Zoltán került a kezdő tizenegybe. A házigazdák csatársora tehát Nógrádi Árpád, Laczkó Zsolt összetételben rontott neki a Fehérvárnak; erre a csatárkettősre olyan sokan nem tippeltek volna még egy esztendővel ezelőtt&


A látogatóknál egy új szerzemény debütálhatott, nevezetesen az Újpestről érkező Farkas Balázs. A négyszeres válogatott középpályásnak - csakúgy, mint a fehérvári fedezetsor többi tagjának - a nyitó percekben elsősorban a védekezéssel kellett törődnie, a Ferencváros ugyanis betolta a saját térfelére a piros-kékeket. E felbuzdulás persze a legkevésbé sem érte váratlanul a székesfehérváriakat, akik jól láthatóan gondosan megkomponálták a védekezésüket.
Az egy vonalban felsorakozó négy bekk előtt megerősített középpálya fogadta a ferencvárosiakat, míg elöl, a tűzvonalban csupán Sitku Illés tartózkodott - hozzá csatlakozott jobbról Magasföldi József, a balszárnyról pedig Györök Tamás (feltéve persze, ha a korábban a Fradiban is futballozó Sitku Illés levegőhöz és a labdához jutott, a nyomasztó létszámfölényben lévő hazai hátvédek mellett).

Csurka Zoltán (balra) kézfogója Magasföldi Józseffel – a fehérvári labdarúgó jött ki jobban a párharcokból (Fotó: M. Németh Péter)
A Ferencváros izzadságos futballjának tulajdonképpen nem is lehetett más a következménye, mint hogy az áldozatára türelemmel váró Fehérvár lecsapott, s a zöldek hátsó alakzatának lényegében menetrendszerű csődjét kihasználva előnyt szerzett.
A szünetben két poszton váltott László Csaba, aki a két új igazolástól, Erős Gábortól és Jovánczai Zoltántól remélt fordulatot a csata menetében. Nos, egy sebességfokozattal kétségkívül magasabb tempóra váltott a Fradi, Rósa Dénes elrontott ziccere és Budovinszky Krisztián ígéretes fejese jelezte is a harci kedvet, ám a stabil góllövőt a jelek szerint továbbra is lámpással kell keresni az Üllői úton. A fülledt melegben a fehérváriak már annyira sem erőltették az akciózást, mint az első negyvenöt percben, önveszélyesnek tűnő stratégiájuk azonban végül őket igazolta.
A ferencvárosiak tudniillik képtelenek voltak élni azzal a lehetőséggel, hogy gyakorlatilag folyamatosan támadhattak, mert a többségüknek csak időnként ötlött az eszébe, hogy - alapesetben - lövésből születik a gól. Tény persze az is, hogyha végre összejött egy életrevaló kísérlet, akkor Daniel Tudor vigyázta rendíthetetlen őrzőként az FC Fehérvár kapuját.
S ezen az estén ennyi éppen elég volt a három pont begyűjtéséhez… ---- M ---- S
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





