Sopron: Antók Zoltán is elhagyja a kupagyőztes csapatot

2005.07.08. 18:05
Címkék
Rövid idő alatt a második jelentős befektető távozott ma a Sopron NB I-es futballcsapatától: ma Antók Zoltán vállalkozó és nyomdatulajdonos jelentette be kivonulását. Antók a döntéséről már tegnap esti tulajdonosi közgyűlésen tájékoztatta az önkormányzati tulajdonú klub vezetőit.
Antók Zoltán előtt, június 21-én a korábbi főszponzor, a Magyar Telekom jelentette be: a továbbiakban nem kívánja támogatni a 2005-ben Magyar Kupát nyert együttest. A távközlési konzorcium költségracionalizálással indokolta a lépést, valamint azzal, hogy a Ferencvárosnak is ad pénzt, két csapatot pedig nem kíván szponzorálni. Távozásakor a Magyar Telekom 15 millió forintot adott a Sopronnak a sikeres UEFA-kupa-szerepléshez.Antók Zoltán mai kilépésének előszele volt, hogy a Sopron egyik kulcsjátékosa, Tóth Mihály tegnap bejelentette: nem hosszabbít szerződést az együttessel. A 30 éves játékos lapunknak úgy magyarázta az elhatározását: "Úgy érzem, hogy új impulzusokra van szükségem".A soproni futballcsapatot működtető kft. ügyvezetője, Göbl Gábor a távirati iroda több helyen másodközölt információja szerint azt mondta: a költségvetés várhatóan az előző szezonbelinek a 40 százalékára, 140-150 millió forintra csökken.
Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
4 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
4 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
4 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
5 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
5 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
5 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
5 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik