Pótolta a hiányt, és indulhat a Ferencváros

2005.07.08. 10:27
Címkék
A Ferencváros elindulhat az Arany Ászok Liga első osztályában, miután a zöld-fehérek eleget tettek hiánypótlási kötelezettségeiknek.

Amint arról beszámoltunk, Az FTC fellebbezését szigorú feltételek mellett fogadta el a Magyar Labdarúgó Szövetség, és a felmerült kérdéseket ma 10 óráig kellett megnyugtatóan rendeznie a bajnoki ezüstérmesnek.

A hiányzó iratok között szerepelnie kellett a megállapodásoknak a tartozások átütemezéséről július 15-ei határidővel, annak a kimutatásnak, amely tartalmazza azoknak a játékosoknak és alkalmazottaknak a nevét, akikkel nem állapodtak meg, illetve akik nem érhetők el, és a velük szemben fennálló tartozások összegét.

Csatolni kellett továbbá az FTC, az FTC Rt. és az MLL között kötött letéti szerződést, amelynek értelmében az FTC Rt. a hitelfolyósítást követő 24 órán belül az MLL-nél letétbe helyezi a megállapodásban rögzített összegeket, illetve az átutalást igazolja; amely azon játékosokra, vezetőkre és alkalmazottakra vonatkozik, akik nem írtak alá megállapodást.

Szintén mellékelni kellett a szándéknyilatkozatot illetve másolatát, amely a 2005/2006. bajnoki év költségvetésének lefedettségét bizonyítja, valamint a 250 millió Ft-ról szóló hitelszerződés másolatát.

A Ferencváros most eleget tett ezeknek a feltételeknek, így jelen állás szerint nevezése érvényes az élvonalbeli bajnokságra.

Július 15-ig ezen felül az FTC-nek igazolnia kell, hogy akikkel erről megállapodott, azok felé teljesítette kifizetési kötelezettségeit. Amennyiben ezt elmulasztja a klub, úgy elveszti nevezési jogát az NB I-re.

A Liga a másik tizenöt élvonalbeli csapat nevezését már korábban elfogadta.

Az NSO ajánlja:

FociGuru - Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!

Adatbank: Ferencváros

Félidei értékelés a bajnokságról

Őszi szezon: játékosrangsor
Őszi szezon: posztonkénti rangsor

Körkérdés: a szakma Fradi-aranyat tippel

Bajnoki adatbank
A bajnokság végeredménye
Fordulóról fordulóra
Góllövőlista
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái

Futball-lexikon
Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
5 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
6 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
6 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
6 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
6 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
6 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
6 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik