Labdarúgás: kizárták a Fradit a Magyar Kupából

2005.05.24. 20:29
Címkék
Az idei kupadöntőn elkövetett sportszerűtlenségek miatt kizárta a labdarúgó Magyar Kupa 2005-2006-os kiírásából a Ferencváros csapatát a Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága.

Amint az közismert, a majdnem botrányba fulladt május 11-i kupadöntőn három ferencvárosi játékos mellett László Csaba vezetőedzőt is kiállította a horvát játékvezető, Edo Trivkovic, sőt a beszámolók szerint a zöld-fehérek vezetőedzője arra buzdította játékosait, hogy törjék el az ellenfél játékosainak lábát. Mindezek után a ferencvárosi csapat tagjai nem vették át a finálé utáni eredményhirdetésen a vesztes csaspatnak járó ezüstérmeket.

A Ferencváros fellebbezést nyújt be a bizottság határozata ellen.

A testület tagjai László Csaba ügyében meghallgatták az FTC csapatkapitányát, Lipcsei Pétert és a csapat pályaedzőjét, Keller Józsefet is, döntés azonban nem született, mivel újabb tanúk meghallgatását tartották szükségesnek. Így a fegyelmi bizottság június 2-án újra ülésezik, vélhetően akkor születik döntés a játékosok és a vezetőedző ügyében.
Legfrissebb hírek

Csoportelsőként elődöntősök a magyarok Szingapúrban a női 3x3-as kosár vb-selejtezőn

Kosárlabda
52 perce

Knueppel, Flagg vagy 26 év után döntetlen – duke-os szobatársak versenyeznek az NBA év újonca címért

Amerikai sportok
55 perce

Dénes Vilmos csapata visszajutott a belga élvonalba

Légiósok
1 órája

Bejött a Veszprém receptje: lehengerlő első meccs után taktikus visszavágó

Kézilabda
1 órája

Katona Levente: Nehéz megállítani a paksi csatárokat

Labdarúgó NB I
1 órája

„Ez a Holdon is tizenegyes” – Arbeloa kifakadt a Real Madrid Girona elleni döntetlenje után

Spanyol labdarúgás
1 órája

Különdíjjal jutalmazták a Nemzeti Sportrádió műsorát az AIPS-kongresszuson

Egyéb egyéni
1 órája

A kihívás: 100 nap után kellene csodát tennie Pinezits Máténak

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik