Megbüntették a hátvédet

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2005.04.25. 21:30
Címkék
Bár a biztos bennmaradás alighanem gond nélkül teljesíthető, mégis túlzás lenne azt állítani, hogy mostanság remekül szerepel a Honvéd. Az elmúlt öt tétmérkőzésén a csapat 15 gólt kapott, ami több a soknál, és a szakvezetőség lépett is: meghatározatlan időre a ligacsapathoz küldte a védelem oszlopának tartott Budovinszky Krisztiánt. "Gyenge és fegyelmezetlen játéka vezetett odáig, hogy a tulajdonosokkal egyetértésben meghoztam ezt a döntést - mondta Gergely Károly vezetőedző. - Krisztiántól sokkal jobb teljesítményt várnak a szurkolók, és várok én is, de ez nem jelenti azt, hogy kizárólag őt okolhatnánk a gyengébb szereplés miatt. Másokkal sem vagyok elégedett, de egyelőre csak ő került a ligacsapatba. Csakis rajta múlik, mikor tér vissza: ha edzésmunkáját és a ligameccseken mutatott teljesítményét megfelelőnek ítéljük, akkor a közeljövőben."

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!







Új fejezet cím:




Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
38 perce

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
38 perce

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
1 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
1 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
1 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
1 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
1 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik