NB I B: Orosháza-Dunaújváros 2-0

A mérkőzésről tudósított: BUZAI CSABAA mérkőzésről tudósított: BUZAI CSABA
Vágólapra másolva!
2005.04.16. 21:49
Címkék
SÁRGA LAP: Szepessy D. (Buza után rúgott) a 30. percben
SZÖGLETARÁNY: 2:4 (1:2)

27. perc: Dobi a félpályánál, a bal szélen egy "kötényt" kiosztva vált le védőjéről, majd egyedül vezette rá Sólyomra, és a 16-os vonaláról, külsővel a bal alsó sarokba helyezte a labdát.
1-0

92. perc: Baranyai szerzett labdát 40 méterre a kaputól. Három védőn átcselezve magát a 16-oson belülre ért, és higgadtan a jobb sarokba gurított.
2-0

Éppen négy hete játszott legutóbb hazai pályán az Orosháza. A futballra kiéhezett szurkolóknak azonban még 27 percet kellett várniuk az első komolyabb helyzetre, igaz, az elsőből, Dobi Róbert szólóját követően mindjárt gól is lett. Szepessy Dávid egyenlíthetett volna a 37. percben, de tíz méterről a lécet találta telibe.

Fordulás után feljöttek a vendégek, de ez csak a mezőnybeli játékot tette kiegyenlítetté, a helyzetek mindkét oldalon elmaradtak. A hazaiak elszántsága és akarata a 92. percben újra eredményre vezetett: Baranyai Béla cselsorozatát a vendégvédők is csak ámulva nézték. Az Orosháza megérdemelten szerezte meg a számára fontos három pontot.

Kalina Tiborra nem lehetett panasz
Kalina Tiborra nem lehetett panasz
Kalina Tiborra nem lehetett panasz
Mestermérleg
Belvon Attila: - Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, de taktikusan és fegyelmezetten futballoztunk. Örülök neki, hogy sok olyan elemet láttam viszont a játékban, amit edzéseken gyakoroltunk.

Szepessy László: - Hatalmas küzdelemben szenvedtünk vereséget az erősebb fizikumú játékosokból álló, rendkívül lelkes Orosházától.



Az NSO ajánlja:

Az NB I B állása, eredmények

Szavazás

Ki nyeri az NB I B-t?

Legfrissebb hírek

Molnár Attila az Európa-rekord után Metzben versenyez

Atlétika
22 perce

Milánó–Cortina 2026: egy helyen a vasárnapi történések – infóközpont

Téli olimpia 2026
23 perce

Radenkovics az ETO elleni döntetlen után: Elégedettségről szó sincs

Labdarúgó NB I
39 perce

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
6 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
7 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
7 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
8 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik