Az egyezség megvan, a pénzről nem beszélnek

K. Z.K. Z.
2005.02.01. 21:51
Címkék
Úgy tűnik, hétfő este végre befejeződött a Honvéd-Sportfolió Kht. téli felkészülési mérkőzés.
Mint keddi számunkban már írtunk róla, a kispestiek megállapodtak a Bozsik-stadion üzemeltetését végző közhasznú társasággal, amely így visszakapcsoltatta a fűtést és áramszolgáltatást a létesítményben. A Honvéd tulajdonosai vállalták, hogy február 1-jétől ők fizetik a közüzemi díjakat. Mivel a bejelentés igen szűkszavúra sikeredett, azt csak gyaníthatjuk, hogy a kft. kifizette a mintegy 12 millió forintos tartozást.
"Maradjunk annyiban: sikerült megállapodnunk, és ez a lényeg" - mondta Kiss Zsolt, az egyik tulajdonos, aki üzleti titokra hivatkozva nem árulta el, pontosan mekkora összeget utaltak át a Sportfoliónak. Persze várható volt a nagy kibékülés, hiszen ezzel mindenki jól járt: a Honvéd végre saját pályáján edzhet, a Sportfolió pedig pénzt kapott, és mivel sikerült egy szerződést is aláíratni a kispestiekkel (ez ugye különösen fontos…), várhatóan a további hónapokban nem lesznek efféle ügyek. A tulajdonosoknak pedig különösen megérte az egyezség, mert rövid osztás-szorzás után kiderült, hogy a muszájból kibérelt Rojik-pálya hamarosan még több pénzt vinne el…
A hepiend mellett még egy hírrel szolgálhatunk: Szili Árpád személyében új ügyvezetője van a Honvédnak, aki már tevékenyen részt vett a hétfői megállapodásban is. Az ügyvezető csak névrokona az együttes játékosának, Szili Attilának. Szili Árpád a többségi tulajdonos Piero Pini üzlettársa, jól beszél olaszul, és mivel a nyáron sokat utazott külföldre a csapattal, betekintést nyerhetett a kft., illetve az együttes ügyeibe. És a közelmúlt félreértései miatt az tán még a Sportfolióval kötött szerződésnél is nagyobb horderejű információ, hogy az új főnöknek igenis van aláírási joga…

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Erős Gábor a Vasast is az NB I-be vezette; BL-negyeddöntőre készül a Szeged

E-újság
1 perce

Szerdai sportműsor: Szeged–Magdeburg a férfi kézi BL-ben, Atlético Madrid–Arsenal elődöntő a futball BL-ben

Minden más foci
11 perce

Rab keze messzire ért – Pucz Péter publicisztikája

Minden más foci
16 perce

Férfi kosár Euroliga: a Fener és a görög gigászok is győzelemmel kezdték a negyeddöntőt

Kosárlabda
39 perce

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
44 perce

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
1 órája

Imre Bence nélkül kapott ki a Kiel; Sipos Adriánék magabiztos előnyt szereztek a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
1 órája

Újabb magyar vereség a curling vegyes páros vb-n

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik