Már kikapcsolták a villanyt

K. Z.K. Z.
2005.01.24. 23:35
Címkék
Na, majd hétfőn megoldódik minden - írtuk többször is a múlt hét végén a Bozsik-stadionnal kapcsolatban. A Nemzeti Sporthivatal kapott is egy faxot Piero Pini tulajdonostól.
"Az olasz tulajdonos megismételte a csütörtöki ajánlatát - mondta Ábrahám Attila, az NSH címzetes államtitkára. - Hajlandó kifizetni a Fradi-pálya használatáért 3.2 millió forintot, de ez kevés. A Honvéd 2003 januárjától 2004 augusztusáig ingyen használhatta a létesítményt, sőt még ezen időszak közüzemi díját sem kellett kifizetnie. Tavaly augusztusban azonban aláírtunk egy szerződést, ezért kell az azóta felgyülemlett tartozást kiegyenlítenie. Ez kilencmillió forint, összesen 12.2 milliót várunk a kispestiektől. Sőt nem kérünk bérleti díjat tőlük a továbbiakban sem, csak azt, hogy a közüzemi számlákat, illetve a karbantartási díjat állják."
Ez utóbbi kitétel nem tetszik a tulajdonosoknak, hiszen nemcsak egy villanykörtét kell esetleg kicserélni, hanem több tízmillióba kerülhet, hogy a rendőrség vagy a liga játékra alkalmasnak minősítse a Bozsik-stadiont.
"Mivel a létesítmény nem szerepel a stadionrekonstrukciós programban, állami pénzből nem újítják fel - tette hozzá Ábrahám Attila. - Ha a tulajdonosok ott szeretnék tartani a csapatot, saját erőből kell áldozniuk rá, avagy meg kell vásárolniuk a stadiont, de nem jelképes árért."
Felvetésünkre, miszerint Piero Pini garanciát ad arra, hogy ha ingyen megkapja a területet, új stadiont épít rá, Ábrahám Attila azt felelte, Piero Pini már sok olyat vállalt, amit nem teljesített…
"Ne ránk haragudjanak a szurkolók, hanem Piero Pinire, aki a Honvéd nevével takarózik - folytatta az államtitkár. - Mi már nem keressük a kispestieket, ha akarnak valamit, majd jelentkeznek. De, ha jól tudom, már nincs villany a Bozsik-stadionban…"
S valóban: este már nem volt áramszolgáltatás a stadionban, és biztonsági őr védte a kazánt is.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Szeged–Magdeburg a férfi kézi BL-ben, Atlético Madrid–Arsenal elődöntő a futball BL-ben

Minden más foci
8 perce

Rab keze messzire ért – Pucz Péter publicisztikája

Minden más foci
13 perce

Erős Gábor a Vasast is az NB I-be vezette; BL-negyeddöntőre készül a Szeged

E-újság
20 perce

Férfi kosár Euroliga: a Fener és a görög gigászok is győzelemmel kezdték a negyeddöntőt

Kosárlabda
37 perce

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
41 perce

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
58 perce

Imre Bence nélkül kapott ki a Kiel; Sipos Adriánék magabiztos előnyt szereztek a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
1 órája

Újabb magyar vereség a curling vegyes páros vb-n

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik