Szűcs Lajos még túl drága

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2005.01.10. 21:20
Címkék
Szűcs Lajosra, a Ferencváros kapusára külföldön is figyelnek.
A játékos egyetlen menedzserirodával sem áll szerződéses kapcsolatban, ám - állítólag - több ügynök is igyekszik neki csapatot találni. A FIFA-licences Filipovics Vladan ugyancsak, és tőle megtudtuk, hogy a Ferencváros egyik legjobbját két orosz élvonalbeli együttes szívesen szerződtette volna, csakhogy az ottani szabályok értelmében mindössze öt olyan labdarúgó lehet egy csapatban, aki nincs tízszeres válogatott. Mivel Szűcs Lajos eleddig kétszer szerepelt a nemzeti tizenegyben, így a konkrét tárgyalásokig el sem jutott az ügy. A menedzser mindazonáltal elmondta, sok esélyt nem lát arra, hogy a több mint félmillió eurós (130 millió forintot meghaladó) árat kifizessék egy olyan labdarúgóért, akit fél múlva ingyen is meg lehet szerezni (Szűcs Lajosnak, miként 17 ferencvárosi játékostársának, a nyáron lejár a szerződése).

A Fradi-kapust, Szûcs Lajost ezúttal orosz csapatokkal hozták hírbe (Fotó: Németh Ferenc)
A Fradi-kapust, Szûcs Lajost ezúttal orosz csapatokkal hozták hírbe (Fotó: Németh Ferenc)
A Fradi-kapust, Szûcs Lajost ezúttal orosz csapatokkal hozták hírbe (Fotó: Németh Ferenc)
Egyre valószínűbb viszont, hogy Zováth János a ciprusi Paphosznál folytatja pályafutását. A védekező középpályás szombaton utazott a szigetországba, ahol klubja engedélyével tárgyalásokat kezdett a 14 csapatos bajnokság nyolcadik helyezettjével, s híreink szerint sikerült is megegyezni a klub vezetőivel. Az már korábban eldőlt, hogy a zöld-fehérek nem gördítenek akadályt a középpályás távozása elé, jóllehet a nyárig szerződése van a Ferencvárossal, de a feleknek végül sikerült olyan feltételekben megállapodniuk, hogy az mind a Ferencvárosnak, mind a Paphosnak és a játékosnak megfelelő.
Távozhat a Ferencvárostól Szkukalek Igor is, a ballábas futballista csütörtöktől az osztrák Admira Wackernél tréningezik majd.
A Magyar Labdarúgó-szövetség fellebbviteli bizottsága tegnap tárgyalta a Pintér Attila kontra Ferencváros ügyet, de végleges sportfegyelmi döntés továbbra sincs - adta hírül az MTI. A testület immár másodszor utasította el a liga fegyelmi bizottsága által kiszabott négymillió forintos bírság jogerőre emelését. Az MLSZ illetékes testülete szerint a jogvita során egyelőre nem állapítható meg a klub részéről a szerződésszegés ténye, hiszen nincs jogerős bírósági ítélet, ezért az sem egyértelmű, hogy az FTC fegyelmi vétséget követett volna el.
Legfrissebb hírek

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
5 perce

Győztek a szovjetek és a német hadifoglyok

Népsport
24 perce

Brisbane 2032: a központi kormány dollármilliárdokkal segíti a rendezést

Egyéb egyéni
28 perce

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
54 perce

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
58 perce

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
1 órája

Fallabda Eb: Chukwu Hannah kikapott a nyolcaddöntőben

Egyéb egyéni
1 órája

Pesics és Csirkovics távozhat, két csatár is célkeresztben a Fradinál – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik