Külön lelátón a fanatikusok

K. Z.K. Z.
2005.01.10. 21:37
Címkék
A jól sikerült nyíregyházi teremtorna után (izgalmas meccseket láttak a nézők, és ami legalább ilyen fontos, különösebb balhé nélkül tudtuk le a napot) Budapestre költözik az Arany Ászok Terembajnokság.
A Papp László Sportaréna első alkalommal látja vendégül a csapatokat, hiszen korábban a fővárosi helyszínt a már leégett BS, illetve a szükségmegoldásként funkcionáló SAP-csarnok jelentette. Most azonban végre megint egy szenzációs csarnokban, igazán luxuskörülmények között szurkolhatnak majd a nézők, és a hangulat is legalább olyan fergetegesnek ígérkezik, mint azt Nyíregyházán tapasztalhattuk.Budapesten ugyanis két olyan csapat, a Ferencváros és a Honvéd lép pályára, amelynek nagy szurkolótábora van. Kedd déltől 1800 forintért (a családi jegy továbbra is 3600 forint) már lehet belépőt venni az Arénánál, illetve a Ticket-pro jegyirodáiban, de a rendezők küldtek jegyeket a ferencvárosi és kispesti klubnak is, ezeket várhatóan délutántól lehet megvásárolni (igény esetén jut belépő az MTK, a Pécs és a Kaposvár híveinek is). Természetesen a biztonság most is nagyon fontos lesz, a zöld-fehér és a piros-fekete drukkereket teljesen elválasztják egymástól. Sőt, az ultrák a két kapu mögött egy-egy úgymond dühöngőt is kapnak, hogy azokon a mobil lelátókon a nagypályás meccsekhez hasonlóan ugráljanak és tomboljanak - így legalább nem zavarják a többi, kevésbé vehemens nézőt, ráadásul elkerülhető a zsúfoltság is. Bár a szervezők éppen ebben a zsúfolt házban bíznak, és az előzetes igénylések alapján sok ezer nézőre lehet majd számítani - összesen egyébiránt nyolcezer-ötszáz drukkert fogadhat az Aréna. Megjegyezzük: a hajdani, BS-beli teremfocigálákon éppen ennyien voltak - úgyhogy talán nem biztos megoldás az utolsó pillanatokra hagyni a jegyvásárlást.A vasárnapi program:
Kaposvár-MTK (14.00)
Ferencváros-Pécs (14.30)
NB I B Nyugat-Kaposvár (15.00)
Honvéd- Ferencváros (15.30)
MTK-NB I B Nyugat (16.00)
Pécs-Honvéd (16.30)
elődöntők (17.00 és 17.30)
döntő (18.00)
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Szeged–Magdeburg a férfi kézi BL-ben, Atlético Madrid–Arsenal elődöntő a futball BL-ben

Minden más foci
9 perce

Rab keze messzire ért – Pucz Péter publicisztikája

Minden más foci
14 perce

Erős Gábor a Vasast is az NB I-be vezette; BL-negyeddöntőre készül a Szeged

E-újság
21 perce

Férfi kosár Euroliga: a Fener és a görög gigászok is győzelemmel kezdték a negyeddöntőt

Kosárlabda
37 perce

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
42 perce

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
59 perce

Imre Bence nélkül kapott ki a Kiel; Sipos Adriánék magabiztos előnyt szereztek a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
1 órája

Újabb magyar vereség a curling vegyes páros vb-n

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik