Tizenöt és fél év után váltottak edzőt Makón

Nos, találkoztunk egy olyan futballedzővel, aki pontosan tudja: ez az érzés iszonyú rossz. Az NB I B 13. helyén álló Makó FC vezetőedzője, Kolozsvári János ugyanis éppen 15 és fél esztendeig volt a Csongrád megyei csapat trénere, helyét tavasztól a korábban Algyőn és Deszken is edzősködő Takács Zoltán veszi át.
Említhetünk itt külföldi példákat, a francia élvonalban szereplő Auxerre-t dirigáló Guy Roux-t vagy éppen a világhírű Manchester Unitedet menedzselő Sir Alex Fergusont, hiszen lassan már számolni sem lehet az éveket, amióta ők a csapatuk kispadján ülnek. Magyarországon azonban mégis egyedülálló a makói tréner esete, a hosszú évekig kitartóan és lelkiismeretesen dolgozó Kolozsvári János ugyanis egyfajta csúcstartó lett.
A futball mellett a makói Galamb József Szakközépiskolában testnevelést tanító Kolozsvári János 1989-ben ült először le a makói kispadra. Akkor még nem gondolta, hogy 2004-ig ugyanannak a csapatnak lesz az edzője, és hogy a megyei első osztályban szereplő csapat addigra már a másodosztályban futballozik majd.
- Mindent lehet önre mondani, csak azt nem, hogy "vándormadár". Ennyire nem szereti a változásokat?
- Óvakodom az új szituációktól - vágott bele Kolozsvári János. - Emlékszem, annak idején fuballozni érkeztem Makóra, így valójában nem is tizenöt, hanem huszonkét évig jártam nap mint nap ugyanabba az öltözőbe. Tisztán emlékszem arra a napra, amikor felkértek, legyek a csapat edzője. 1989-ben a pályafutásom vége felé közeledtem, harminchárom évesen pedig már amúgy is kacérkodtam az edzősködés gondolatával, így egy percig sem gondolkodtam rajta, hogy elvállaljam-e a felkérést.
- Gondolom, így utólag sem bánta meg döntését.
- Természetesen nem. Makó ugyanis egyfajta zöld szigetnek számít a magyar labdarúgásban, itt tényleg nyugodtan lehetett dolgozni. Ha netán beleszaladtunk két-három vereségbe, egyáltalán nem kellett azon izgulnom, hogy a következő mérkőzésen már nem én ülök a csapat kispadján. Egy-egy gyengébb szezon után ugyan előfordult, hogy benyújtottam a lemondásomat, a klub vezetői azonban egyszer sem fogadták el azt.
- Most azonban mégis váltásra került sor. Egy szakítás mindig nehéz, főleg, ha ilyen hosszú idő után történik.
- Nem tudok mást tenni, mint tudomásul venni, hogy a januári felkészülés kezdetekor már nem én irányítom a csapatot. Talán ott hibáztam, hogy túl sokáig ültem ugyanannak a csapatnak a kispadján, így szinte már az életem része lett a makói öltöző. Így utólag talán jobb lett volna, ha hamarabb váltok.
- A történetét ismerve: sohasem akarta elhagyni Makót…
- Büszke vagyok a mögöttem álló évekre, hiszen a csapat folyamatos fejlődésen ment át, a megyei első osztályból indultunk, és az évek alatt a profivonalig, a másodosztályig lépdeltünk előre. Azt azonban valóban sajnálom, hogy az NB I B-ben már nem bizonyíthatom: én ebben az osztályban is megállom a helyem.
- Gondolkozott már a folytatáson? Ezek után nem lesz könnyű egy új csapat kispadjára leülni.
- Volt már egy-két csapat, ahol szóba került a nevem, de én csak olyan helyen vagyok hajlandó dolgozni, ahol komoly célok és nyugodt háttér van a csapat mögött. Ha ilyen nem lesz, akkor inkább foglalkozom gyerekekkel. Azt ugyanis megtanultam, hogy minden útnak vége szakad egyszer, de azzal el is kezdődik egy új.