A nézők még hiányoznak

H. B.H. B.
2004.12.03. 21:09
Címkék
A Győri ETO FC péntek délelőtt sajtótájékoztatót tartott. Ezen Klement Tibor ügyvezető igazgató, valamint Reszeli Soós István szakmai igazgató adott tájékoztatást az elmúlt fél év munkájáról.
"A nyáron újjászervezett csapatunk jól teljesített - mondta Reszeli Soós István. - Az újonnan érkezőkből és néhány tehetséges fiatalból összeállított együttes a hatodik helyen zárta az őszt, mindössze három ponttal lemaradva a dobogós helytől. A védelem elfogadhatóan teljesített, de a támadójátékban gyakran fordultak elő hibák, hullámzó teljesítmények. Örvendetesnek tartom, hogy hazai és idegenbeli szereplésünk kiegyensúlyozott volt, amit igazol az is, hogy vendégként a megszerezhető pontok negyvenhét százalékát begyűjtöttük. Ugyanakkor komoly negatívum a Magyar Kupából való korai kiesésünk, emiatt pénzbüntetést kaptak a játékosok. Az is kellemetlen meglepetés, hogy a hazai mérkőzéseinken alacsony volt a nézőszám. Ezen változtatnunk kell."
A csapat keretének tagjai december 5-én vasárnap tartják meg az Igor Nicsenko búcsúztatásával egybekötött záró vacsorájukat. Másnap a klub 11 edzője Székelyudvarhelyre utazik, ahol 7-én és 8-án edzésbemutatót tartanak. December 16-án Győrött a Magvassy-sportcsarnokban rendezik meg az "ETO-karácsonyt", ahol valamennyi korosztály legjobbjait megjutalmazzák. Ekkor adja át idősebb Fehér Miklós az év folyamán legtöbbet fejlődött játékosnak az elmúlt évben alapított Fehér Miklós-díjat.
Újság még, hogy a januárban sorra kerülő műfüves terembajnokságra a győriek - a liga jóváhagyásával - csoportot cseréltek a Péccsel. Ezek szerint az ETO a pápai, míg a PMFC a budapesti csoportban szerepel.

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
3 perce

Ezt is megértük: 182 centis „terminátorral” bunyózott egy influenszer San Franciscóban

Egyéb egyéni
15 perce

„Fiatalszabály” és kevesebb légiós Brazíliában – döntöttek a klubok

Minden más foci
30 perce

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
39 perce

Evenepoel: Sohasem adom fel, jövőre az ötödik arany a cél!

Kerékpár
1 órája

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Nézd az új szezon mérkőzéseit a HUNBASKET TV-n!

Kosárlabda
1 órája

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája