Eljárás indult az MTK ellen

Z. A.Z. A.
2004.11.30. 21:15
Címkék
"Remélem, az MTK a legrövidebb időn belül megoldja ezt a helyzetet, és ezt nemcsak azért mondom, mert akkor megkapom a nekem járó pénzt, hanem mert ez esetben az általam szeretett klub nem kerül hátrányos helyzetbe" - Egervári Sándor többet nem kívánt arról mondani, hogy immár miért jogi úton próbál ahhoz a pénzhez jutni, amit még a tavasszal keresett az MTK szakvezetőjeként, de amit máig sem kapott meg.
Miután a fegyelmi bizottság a mesteredzőnek adott igazat, az MTK megfellebbezte a döntést, ám a fellebbviteli bizottság helybenhagyta az elsőfokú határozatot. Így október 30-tól fordulónként pénzbüntetéssel sújtották a fővárosi klubot - a hírek szerint 500 ezer forintról van szó… -, amely számára a hét végi forduló volt az utolsó határidő, amikor fizetnie kellett volna. Nos, a kifizetés nem történt meg, a keddi versenybizottsági ülésen pedig Kunya György elnök versenyügyi eljárást rendelt el. Ami azt jelenti, hogy a dokumentumok átnézése után még a héten, tárgyalás nélkül határozat születik - szinte biztosra vehető, hogy helybenhagyják a korábbi döntést, azaz levonnak egy pontot az MTK-tól…
Az MTK klubigazgatója, a Londonban tartózkodó Fülöp Ferenc egyelőre nem kívánt reagálni a történtekre.

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Tíz éve Dél-Korea győzött a csehek ellen – videó

Foci vb 2026
24 perce

Vb 2026: Dél-Korea–Csehország

Foci vb 2026
25 perce

Szon Hung Min és Patrik Schick is pályára lép – íme, a dél-koreai–cseh mérkőzés kezdőcsapatai!

Foci vb 2026
1 órája

A dél-afrikai tévé stúdiójában vágni lehetett a csendet a lefújás után

Foci vb 2026
1 órája

Quinones megidézte Tshabalalát a gólja után

Külföldi foci
2 órája

Vb 2026: Alphonso Davies nem lesz ott a kanadaiak első meccsén Bosznia-Hercegovina ellen

Foci vb 2026
2 órája

Íme, a korábbi nyitómeccses kiállítások

Foci vb 2026
2 órája

A bosnyák drukkerek már megszállták Toronto belvárosát

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik