Az kevés, ha az előnyt őrzik

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.11.11. 21:52
Címkék
A legutóbbi három fordulóban nem tudott nyerni az Újpest. A lila-fehérek döntetlent játszottak hazai pályán a Péccsel, aztán kikaptak Zalaegerszegen, szerdán pedig a Honvéd nyert a Szusza Ferenc-stadionban.
Az újpestiek tavasszal összesen egy alkalommal szenvedtek vereséget, most pedig egymás után kétszer, s hazai pályán ősszel mindössze egyszer nyertek.
- Nem bontanám ketté a hazai és az idegenbeli szereplésünket - mondta Mészöly Géza, a lila-fehérek edzője. - Bennünk is felvetődött már, hogy bénítólag hat a játékosokra a saját stadion légköre, de nem hiszem, hogy erről lenne szó. Egyszerűen rossz felfogásban játszottunk a Honvéd ellen a második félidőben. A csapat megpróbálta őrizni az egygólos előnyt, ez pedig nem a mi játékunk. Az Újpest tavasszal többek közt azért is volt sikeres, mert nem elégedett meg egy találattal, hanem hajtott tovább az újabb gólokért.
- Mit gondol az utóbbi három mérkőzésükről?
- Abszolút eredménytelennek érezzük a szereplést, elfogadhatatlan egy olyan vereség, mint a szerdai. Főleg úgy, hogy már három forduló óta nem győztünk. Sajnos, nem úgy játszott az együttes, ahogy azt megszokhattuk. Ismétlem: nekünk nem arra kell összpontosítanunk, hogy megtartsuk a minimális előnyünket. A szünetben is azt mondtam a játékosoknak, hogy jobban kell koncentrálniuk, mert a helyzeteink megvoltak, de csak egy gólt szereztünk. Aztán egy taktikai fegyelmezetlenség miatt elveszítettük a mérkőzést.
- Változott valami a csapat körül a tavasz óta?
- Ez ugyanaz a csapat, amely szinte hibátlanul menetelt az előző bajnokság második felében. A Debrecen, az MTK és a Ferencváros ellen sem lehetett panasz a játékosokra. A sikertelen meccseken sem futballozott lélektelenül az együttes, a Zalaegerszeg elleni vereség után még meg is tapsolt minket a szurkolótáborunk. Sajnos a szerdai pofon fájóbb volt, mert egy ősi rivális győzött le minket.
- A futballistáit nem zavarhatta meg a Sallói István ügyvezető igazgató körül kialakult vihar és a klubvezető lemondása?
- Egy-egy idősebb futballista talán a történtek hatása alá került, de erre nem foghatja senki a kudarcokat. Aki nem tudja függetleníteni magát az eseményektől, az nem élsportoló. Ilyen probléma mindenhol előfordulhat, de nem szabad ezzel sokat törődni, a futballistának nem ez a dolga. Most lesz tíz napunk arra, hogy rendet tegyünk, és újra eredményesek legyünk.

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém és a Szeged a férfi kézi BL-ben, U19-es Eb-selejtező

Minden más foci
3 perce

Euroliga: a Valencia megnyerte a Real Madrid elleni spanyol rangadót

Kosárlabda
14 perce

ATP-vb: egygyőzelemnyire az év végi világelsőségtől Alcaraz

Tenisz
16 perce

Európai kézilabdaligák: Imre hat, Lukács négy gólt szerzett az El-ben

Kézilabda
43 perce

Örök nyugalomra helyezik a héten Kopeczky Lajost

Minden más foci
43 perce

A Lyonnál folytatja a Real brazil tinédzsere – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Raffaele Palladino vette át Ivan Juric helyét az Atalanta kispadján – hivatalos

Olasz labdarúgás
1 órája

A Mladost ellen sem tudott pontot szerezni a Vasas a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik