Dajka Lászlót visszavárják

Vágólapra másolva!
2004.11.04. 22:01
Címkék
Nehéz helyzetben van a Békéscsabai Előre FC. A csapat merész tervekkel, a középmezőny megcélzásával vágott neki az új bajnoki évadnak Vágó Attila szakmai igazgató irányításával.
Az NSO ajánlja:

FociGuru – Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!

Adatbank: Békéscsaba

Bajnoki adatbank
A bajnokság végeredménye
Fordulóról fordulóra
Góllövőlista
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Az NSO ajánlja:

FociGuru – Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!

Adatbank: Békéscsaba

Bajnoki adatbank
A bajnokság végeredménye
Fordulóról fordulóra
Góllövőlista
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Az első fordulókban még úgy tűnt, hogy a nyáron nagyrészt kicserélődött gárda jól szerepel majd, hiszen az első öt forduló eltelte után a tabellán öt pont állt a csapat neve mögött.
Azóta másról sem szólnak a hírek, minthogy fizetésképtelen a klub, és ez az öltözőben meglehetősen borús hangulatot teremtett, amit Vágó Attila hétről hétre, óriási erőfeszítés árán igyekezett egyensúlyban tartani. Tehette ezt addig, amíg néhányan fel nem jelentették a klubot szerződésszegés címén: volt közöttük régebbi edző, jelenlegi játékos, szám szerint hatan keresték igazukat…
A végeredmény már ismert: Schindler Szabolcs szabadon igazolható lett, és hamarosan Fekete Róbert kapus is mehet, amerre lát. Eközben a tulajdonos, Darko Canadic újabb és újabb ígéretet tett a három és fél hónapos fizetéselmaradásokat illetően - a gyengén teljesítő Békéscsaba pedig a kiesőhelyre esett vissza, és néhány hete Vágó Attilát a szurkolósereg is kikezdte.
Ezt követően egyre gyakrabban lehetett hallani arról, hogy a szakmai igazgatót felállítják, vagy feláll magától a kispadról - amit legtöbbször cáfolt a szakmai igazgató, mondván, a lelkiismerete tiszta, és ő kitart mindvégig.
Most megváltozott a helyzet: a csabaiak szakmai igazgatója ma tárgyal a tulajdonossal a folytatást illetően, és elképzelhető, hogy az MTK elleni bajnokin már nem Vágó Attila ül a lila-fehérek kispadján.
Természetesen ilyenkor már új nevek is felröppennek arról, hogy ki lehet a Békéscsaba szakmai irányítója. Többen szívesen látnák Békéscsabán a kedden Sopronból menesztett Dajka Lászlót, aki egyszer már csodát tett az Előrénél; más információk szerint azonban Bozai Gyula követheti Vágó Attilát, aki korábban szintén volt már a csapat edzője.
Legfrissebb hírek

Ganea apja szerint fiának azért kellett távoznia Újpestől, mert román – és nem azért mert 37 meccsen egy gólt sem lőtt…

Labdarúgó NB I
6 perce

„Ha tudtuk volna, hogy ennyire jó, nem várunk idáig” – páros interjú Pekárik Eszterrel és Nacsa Gáborral

Képes Sport
16 perce

NBA: egy ponttal verte meg a Dallas Mavericks a Denver Nuggetset

Amerikai sportok
40 perce

A reméltnél lassabban gyógyul Tóth Balázs – az idén már nem játszhat

Légiósok
1 órája

Karácsony a palánkon túl

Jégkorong
1 órája

A nevelőedző sorrendje: család, tanulás, sport

Utánpótlássport
1 órája

NS-jótékonyság: a kisvárdai futballisták Jézuskája járt a hajléktalanszállón

Labdarúgó NB I
1 órája

Szuzana Lazovics: Nincs időm főzni karácsonykor, a Kozármislenyt fogom elemezni

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik