Az NSO ajánlja:
Adatbank: Újpest
Adatbank: Ferencváros
Bajnoki adatbank
A bajnokság végeredménye
Fordulóról fordulóra
Góllövőlista
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái
Feczesin Róbert: Mi győzünk! Rósa Dénes: Erősek vagyunk!
A magyar labdarúgó-bajnokság mindenkori legnagyobb meccsét, az Újpest-Ferencváros rangadót vasárnap délben rendezik. A találkozó kiemelt figyelmet érdemel még manapság is, most főleg, hogy mind a liláknak, mind a zöld-fehéreknek jól megy a játék. A fradisták lehetnek elégedettebbek, hiszen a csapat versenyben van az UEFA-kupában, míg az újpestiek annak örülhetnek, hogy kedvenceik idehaza eredményesen szerepelnek.
Ha valamit különösen is lehet dicsérni Újpesten, akkor a csatárok teljesítményét kell megemlíteni. Bükszegi Zoltán, Feczesin Róbert és Rajczi Péter igen eredményesen és jól teljesít az elmúlt időszakban, és ha még azt is hozzávesszük, hogy a kerethez már csatlakozott Kovács Zoltán is, aki Kínából tért vissza a lila-fehérekhez, akkor nyugodtan kijelenthető: igazán félelmetes ez a négyes (a 18-szoros válogatott csatár egyébként, ha minden jól megy, vasárnap a Ferencváros ellen visszatérhet az együttesbe, ha végre megérkezik a játékengedélye).
A fiatal Feczesin Róbert biztosan szerepet kap az ősi rivális ellen.
"Kicsit szétszóródtunk az elmúlt napokban, hiszen minden válogatottnak adott játékost az Újpest - mondta a csatár. - Ez azonban nem zavarhat meg minket. A rangadót mindenképpen meg kell nyernünk, és persze jó lenne újra gólt szerezni, de ez nem olyan lényeges, mint a győzelem. A Fradi elleni bajnoki nem csak egy meccs a sok közül, ennek külön jelentősége van. Én második alkalommal szerepelhetek a Ferencváros ellen, de azt tudom, hogy erre a találkozóra fejben másképpen kell felkészülni."
Keményen kell küzdeni a csapatba kerülésért

Ha táncról lenne szó, mondhatnánk, Feczesin Róbert remekül tangózik, ám az ifjú újpesti futballozni szokott (Fotó: Németh Ferenc)
"Most még nem félek: Kovács Zoltán visszatérése engem csak akkor érint majd, ha kikerülök a csapatból - vélekedett Feczesin Róbert. - Természetesen mindenki csapatba akar kerülni, de Mészöly Géza vezetőedző ragyogóan kezeli ezt a kérdést. Emlékezhetünk arra, hogy tavasszal én kezdtem jól a szezont, aztán Bükszegi Zoltán lőtte a fontos a gólokat, a végén pedig Rajczi Péter volt a legeredményesebb. Mindenki tudja, hogy lehetőséget kaphat, de ezzel élnie is kell."
Az Újpest egyelőre az ötödik helyen áll a bajnokságban, hét ponttal lemaradva az első helyezett Ferencváros mögött, de a lilák egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak (az MTK ellen elhalasztott találkozót október 20-án pótolják majd).
Feczesin Róbert a meccs végeredményét illetően nem tippelt, a játékos csak annyit mondott: az Újpest már tavasszal is bizonyította, hogy komoly hátrányból is képes felkapszkodni, és a csapat az idén nem szeretne lemaradni a zöld-fehérek mögött - így a győzelem most garantált.
A Ferencváros középpályása, Rósa Dénes tavaly tavasszal kilenc mérkőzésen szerepelt az Újpest labdarúgócsapatában, s egy gólt szerzett lila-fehér szerelésben. Játszott az Üllői úton a 2-1-es újpesti vereséggel végződő rangadón, és futballozott a Megyeri úti 0-0-s mérkőzésen is. Tavaly nyáron elbúcsúzott az újpestiektől, s míg a liláknál jobbára csak "epizódszerepeket" kapott, mára a Ferencváros egyik vezéregyéniségévé vált, és válogatott lett. A bajnokcsapat középpályása profin és nem kevés izgalommal készül a vasárnapi meccsre.
Szavazás
Nem tippel, mert az balszerencsét hoz
Rósa Dénes szerint a mostani Ferencváros ismét jobb az ősi riválisnál.
"Erősek vagyunk! - fogadkozott Rósa Dénes. - Nem véletlen, hogy csupán egyszer kaptunk ki a bajnokságban. A remek őszi sorozat vasárnap sem szakadhat meg, bár azt nem mondom, hogy nyerünk Újpesten, mert amikor a győzelemről beszéltem, mindig kikapott az éppen aktuális csapatom. Ezért inkább úgy fogalmaznék, hogy győzni szeretnénk a Megyeri úti stadionban."
Az örökrangadón bármi megtörténhet, még az is, hogy - mint fentebb már írtuk - meglepetésre a Kínából visszatérő Kovács Zoltán is ott lesz a pályán.
"Az nagy baj lenne… Kovács Zoltán veszélyes csatár, az ő lábában mindig benne van a gól. De akár játszik, akár nem, nagy csata várható. Úgy tudom, a japán túra sokat kivett a lilákból, hiszen a B-válogatott zömét az újpesti labdarúgók adták. A hírek szerint rendkívül fárasztó volt az utazás, legalábbis ezt mesélte Leandro, hiszen a csapattársam is részt vett a túrán. A frissesség pedig sokat számít."
Rósa Dénes nyilván a friss játékosok közé tartozik majd, hiszen a Fradi ötszörös válogatottja a begyűjtött sárga lapjai miatt nem utazott el a Svédország elleni szombati, 3-0-s vereséggel végződő vb-selejtezőre. ---- Vasárnap, 11.30 (tv: RTL Klub). V: ?
Újpest. Két külföldi labdarúgó jelentkezett próbajátékra kedden a Megyeri úton. Az egyikük régi ismerős, hiszen korábban az MTK és a Vasas együttesében is szerepelő Jessyről van szó. A kameruni védő mellett a szerb Milan Milijasi is szerelést húzott, rá középpályásként számíthatnak a lila-fehérek. Egyelőre egyiküket sem igazolják le, amennyiben sikeres lesz a tesztelés, akkor januárban kerülhetnek végleg Újpestre.
FTC. Kihagyta a hétfői és a keddi edzéseket Szűcs Lajos, a zöld-fehérek kapusa. A válogatott tagjaként szombaton Svédországban járó futballista lehet, hogy Stockholmban fázott meg, hiszen más dolga nem lévén kilencven percig ült a kispadon. Szűcs Lajos torokfájásra és magas lázra panaszkodik, de ez vélhetően nem gátolja meg abban, hogy vasárnap pályára lépjen.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








