Az újpestiek önbizalma az öltözőben maradt

Vágólapra másolva!
2004.10.01. 20:16
Címkék
A csoda megint elmaradt, ezúttal úgy, hogy az Újpest még a közelébe sem került. A lila-fehérek úgy kaptak ki csütörtök este a VfB Stuttgarttól, hogy esélyük sem volt a jó eredmény elérésére. A stuttgarti 4-0-s vereségben, a 7-1-es összesítésben egyébként nincs is benne a két csapat teljesítménye közti differencia - ennél lényegesen nagyobb az eltérés a két együttes között.
Ha valami pozitívumot akarunk keresni a stuttgarti csütörtök estében, akkor csak Matthias Sammerrel, a piros-fehérek mesterével kötözködhetünk. Ô azt szerette volna, ha csapata öt góllal győzi le a lilákat, ez pedig nem sikerült. Persze az egykori dortmundi sztárjátékos, a német futball eddigi utolsó aranylabdása emiatt aligha szomorú, még akkor sem, ha a mérkőzés után azonnal korholta egy kicsit a csapatát, mondván, az elején sok helyzetet hagytak ki. Azzal azonban Matthias Sammer is egyetért, hogy a találkozó a második félidő elején dőlt el végleg, akkor, amikor az Újpest összeomlott és öt perc alatt három gólt kapott.
"Nincs ezen mit szépíteni ijedten futballoztak a játékosok, de ne kérdezze miért, magam sem tudom - mondta Mészöly Géza a lefújás után. - Az még belefért volna, hogy tiszteljük az ellenfelet, de azt hiszem, hogy ezúttal egy kicsit túlzásba is estünk. Ilyen többet nem fordulhat elő, hiszen ez megengedhetetlen luxus. Amikor aztán megkaptuk az első gólt, akkor a hitünk is elveszett, így aztán nem is csoda, hogy ilyen nagy különbségű vereség lett a vége."

Kattintson a képre, tekintse meg galériánkat!
Kattintson a képre, tekintse meg galériánkat!
Kattintson a képre, tekintse meg galériánkat!
Ez az eredmény, azon túl, hogy az Újpest elbúcsúzott az UEFA-kupa sorozattól nem túl jó előjel a bajnokságra nézve sem. A Stuttgart budapesti látogatása és 3-1-es győzelme után a Megyeri útiak saját stadionjukban kaptak ki a Soprontól. Az újabb vereség után most Pápára látogatnak az újpestiek, és ez jelen állás szerint akár rangadónak is tekinthető, hiszen az élmezőny két együttese mérkőzik majd meg vasárnap.
"Elsősorban fizikálisan kell túltenni magunkat a stuttgarti találkozón - beszélt már a vasárnapi mérkőzésről Mészöly. - Mi pénteken még Stuttgartban edzhettünk, és megpróbálunk regenerálódni. Bízom abban, hogy a játékosok átérzik a pápai találkozó fontosságát, és fejben felkészülnek majd a találkozóra. Azon a mérkőzésen sokkal jobb teljesítményt kell nyújtanunk."
Az Újpest annál csak jobban játszhat, mint ahogy tette azt Stuttgartban.
Érthetetlen volt ugyanis, hogy a két mérkőzés egyikén sem tudta igazi önmagát adni a lila-fehér együttes. Erre nehéz magyarázatot találni és adni is. Óhatatlanul is felvetődik a kérdés: mi lett volna, ha az Újpest legalább emlékeztet arra a csapatra, amely hetente egyszer jól teljesít a magyar bajnokságban?

Kattintson a képre, tekintse meg galériánkat!
Kattintson a képre, tekintse meg galériánkat!
Kattintson a képre, tekintse meg galériánkat!
"Erre nehéz válaszolni, meg tulajdonképpen most már mindegy is - kesergett a lila-fehérek szakvezetője. - Azt gondolom, hogy ha azt nyújtjuk, amit valóban tudunk akkor sokkal szorosabb mérkőzéseket játszunk, sőt Budapesten a legrosszabb esetben is döntetlen lett volna a mérkőzés. Fájó a hét-egyes különbség, ennyi talán nincs a két csapat között. Azt gondolom, hogy ebből a két találkozóból nagyon sokat tanulhattunk mindannyian. Például azt, hogy nem szabad kishitűen kiemenni a pályára. Engem például dacossá tett ez a két találkozó. Csak azért is meg akarom mutatni a világnak, hogy ez az Újpest képes nemzetközi kupában is jó teljesítményt elérni. Ehhez persze a bajnokságban kell jó eredményt elérni, de abban mindenki biztos lehet, hogy azon leszünk." ---- A találkozó legjobbja a VfB légiósa, a brazil Cacau volt, aki már az első mérkőzésen is remek teljesítményt nyújtott és a visszavágón is két gólt szerzett. A kiváló csatár az öltözőből jövet szívesen állt a Nemzeti Sport rendelkezésére, hogy röviden értékelje a mérkőzést és a saját maga teljesítményét.
"Azt hiszem nem kell az én szerepemet túlértékelni, hiszen ez a csapat sikere volt - mondta szerényen Cacau. - Egységben kell nézni az egész gárdát, mind a tizenegy futballista kellett ehhez a szép sikerhez. Emögött persze nagyon sok munka van, és én leginkább annak örülök, hogy ennek megvan a gyümölcse. Sokáig vártam, hogy ilyen jól menjen a játék nekünk, de most végre minden bejött. Az utóbbi időben nagyon sokat beszélgettem Matthias Sammerrel, aki biztatott, hogy dolgozzam többet és meglátom, meglesz az eredménye. Nos, igaza lett. Az utóbbi hetekben sokkal jobban koncentrálok, mint korábban, és ez úgy tűnik jót tesz a játékomnak. Hogy mire lehet képes a Stuttgart? Nézze a bajnokságot tavaly is jól kezdtük, ezzel nincs hiba idén sem. Szeretnénk, ha minél tovább tartana a jó formánk, és akkor minden sorozatban nagyon jó helyen végezhetünk."

Szabics Imre: Erősek vagyunk!

A mérkőzést követően egyetlen magyar volt boldog a stadionban. A VfB Stuttgart támadója Szabics Imre természetesen örült annak, hogy csapata könnyedén jutott túl az Újpesten. A válogatott csatár egyébként utolsónak jött ki az öltözőből és csak egy gyors beszélgetésre adott lehetőséget.
- Hogy élte meg a pályán ezt a mérkőzést?
- Úgy érzem kár tovább szerénykednünk, be kell látnunk, hogy nem csupán szerencsénk van, hanem tényleg jó formában is vagyunk - mondta Szabics Imre. - Erősek vagyunk, úgyhogy bátran tervezhetünk a jövőre nézve.
- Ön szerint reális a két együttes közti összesített hét egyes különbség?
- Azt gondolom, hogy ez talán egy kicsit túlzás. Az előző véleményem is erre alapoztam, mert meglátásom szerint nem sok német gárda intézte volna el ilyen könnyen az Újpestet. Örülök, hogy ez nekünk így sikerült, csak azért vagyok bosszús egy kicsit, mert nekem nem sikerült gólt szereznem, de majd a csoportkörben bepótolom.
- Azt mondta a mérkőzés előtt, hogy csak annyit adnak ki magukból ezen a találkozón amennyi a továbbjutáshoz kell. Nem estek egy kicsit túlzásba?
- Az biztos, hogy annál többet tettünk. Jól éreztük magunkat a pályán, jól is ment a futball, kár lett volna visszafognunk magunkat.
- Ha jók az információink, akkor önöktől azt várják, hogy legalább az elődöntőig jussanak el az UEFA-kupában. Reális célnak érzi ezt?
- Mi mindent meg akarunk nyerni. Minden sorozatban, amelyben elindultunk, a csúcsra akarunk érni, nem vághatunk neki egyiknek sem, hogy nekünk jó a második hely. Nem jó, az UEFA-kupában sem, azt is meg akarjuk nyerni, csakúgy, mint a német bajnokságot. ---- A stuttgarti mérkőzésen az újpesti védelem teljesen új felállásban szerepelt. A megszokott négyesből csak Grósz Róbert és Juhár Tamás volt pályán a találkozón, azonban az ő munkájuk is kevés volt ahhoz, hogy az Újpest megússza a súlyos vereséget. Az első gólnál, éppen Juhár Tamás lábán pattant meg a labda Andreas Hinkel lövése után. Az ilyen eset persze mindennapos, kár lenne hibáztatni azért a védőt, mert blokkolni akart egy lövést.
Ô legalább megpróbálta.
"Minden csapat úgy játszik, ahogy hagyják, mi pedig egészen sokat engedtünk a Stuttgartnak - mondta Juhár Tamás a lefújás után még az öltözőfolyosón. - A VfB labdarúgói rendkívül biztosan futballoznak, ami miatt sokszor percekig csak futottunk a labda után. Sokkal többet vártam magunktól ebben a tekintetben és játékban is. Sajnos azonban nem valósult meg semmi abból, amit elterveztünk, így a hazaiak laza tempóban nyertek ellenünk."
Egy tény: valóban szembetűnő volt, hogy nagyon keveset volt a labda az Újpestnél, így aztán a stuttgartiak egymás után vezethették az akcióikat és alakíthattak ki helyzeteket. A négy gól közül az első és a második mindenképpen egyéni hiba után esett, a harmadik büntetőből, a negyediknél pedig Cacau teljesen egyedül fejelhetett.
"Az első gól előtti lövés megpattant rajtam, nem érzem, hogy az hiba lett volna - emlékezett vissza minderre Juhár Tamás. - A második előtt kétségtelenül elveszítettük a labdát, és ezt a találatot követően meg is rogytunk, már nem volt tartása a csapatnak. Gyakorlatilag csak a Stuttgartnak volt lehetősége ezen a mérkőzésen, a második játékrészben pedig gyorsan eldőlt minden."

Lapszemle: Már megint gulyásoztak

A VfB Stuttgart-Újpest mérkőzésről beszámoló német lapokban a leggyakrabban hangoztatott kifejezés a "kímélő menetben" - jelezve, hogy a svábok minden megerőltetés nélkül jutottak tovább.
A Bild című bulvárlap szerint a "Stuttgart könnyedén söpörte le az Újpestet, a Sammer-tizenegy gyorsan aprította gulyássá a magyarokat. Az elsősorban futballal foglalkozó tekintélyes hetilap, a Kicker azt írja: "Az Újpest elleni kötelező feladatot a VfB erős és koncentrált játékkal tudta le."
"Gond nélkül jutott tovább a hússzoros magyar bajnok ellen a Stuttgart" - írta a Hamburger Abendblatt, míg a Stuttgarter Nachrichten cikkírója szerint "…könnyed játékkal jutottak tovább a hazaiak a csoportkörbe" .
Végül egy rövid idézet a Sportbildből: "A VfB kímélő üzemmódban is sokkal jobb volt ellenfelénél." Megemlítendő még: az újpestiek meccsével a német sajtó keveset foglalkozott, a Schalke új edzőjének sikeres bemutatkozása és a Bochum balszerencsés kiesése volt a fő téma.
Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
3 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
3 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
3 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
4 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
4 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
4 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik