Az NSO ajánlja:
Korábbi cikkeink a Diósgyőr-ügyről: A diósgyőri futball tragikomédiája
FociGuru – Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!
Adatbank: Diósgyőr
Bajnoki adatbank
A bajnokság végeredménye
Fordulóról fordulóra
Góllövőlista
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái
Szerdán véget ért a nagy népi találgatás! Tegnap ugyanis eldőlt: a Diósgyőri BFC csapatát működtető Siófok FC Kft. tulajdonosa edzőt cserél. Kuti István már a múlt héten is fontolgatta a váltást, de akkor adott még egy esélyt Kiprich József vezetőedzőnek.
Miután a győriek elleni hazai összecsapás is vereséggel végződött - a piros-fehérek egyedüli csapatként továbbra is pont nélkül állnak, és sereghajtók az Arany Ászok Ligában -, a tulajdonos a váltás mellett döntött. Kedden Budapesten megbeszélést folytatott Gálhidi Györggyel, szerda délután pedig már az új tréner dirigálta a foglalkozást.
Ebedli Ferenc klubigazgató tegnap délelőtt a válás mikéntjéről is megállapodott Kiprich Józseffel. Diósgyőrött a délutáni edzést megelőzően sajtótájékoztatót tartottak, amelyen Ebedli Ferenc jelentette be be a változásokat.

Gálhidi György (balra) most is mosolygott a tájékoztatón
Ezután Gálhidi György, a Diósgyőri BFC új szakvezetője vázolta elképzeléseit.
"Általában mosolyogva vettem részt a diósgyőri sajtótájékoztatókon, ugyanis korábbi csapataimmal rendre eredményesen szerepeltem itt - mondta a szakember. - Remélem, hogy az elkövetkező időben is lesz okom a derűre és a mosolyra. Nehéz a feladat, nehéz a helyzet, de nem vagyok ijedős. Úgy gondolom, lehet változtatni, és akkor felkapaszkodhatunk a táblázaton. Pályaedzőként számítok Orlóczki Tibor munkájára, kapusedzőként pedig Veréb Györgyre. Szeretnék a közös munkába még egy miskolci kollégát bevonni."

A hat meccs után menesztett Kiprich József diplomatikusan nyilatkozott a történtekről.
"Korrekten megállapodtunk a közös szerződésbontásról - mondta a távozó szakember. - Egyelőre nincs pontunk, de mindenki tisztában van azzal, milyen előzmények után, és milyen körülmények között készültünk fel a bajnokságra. Sehol sem szenvedtünk arcpirító vereséget, erőnlétileg is fejlődtünk. A vezetőségnek azonban valamit lépnie kellett, és én ebben partner voltam. Remélem, hogy ezzel segítek a miskolci labdarúgásnak. Ebben a városban mindenképpen létjogosultsága van egy élvonalbeli csapatnak, mert ilyen hangulatot más pályán nem lehet átélni! Elmegyek, de örülök, hogy itt dolgozhattam, és megismerhettem a helyi viszonyokat."
Kiprich József nem titkolta: az utóbbi hetekben az zavarta a leginkább, hogy mindig történt valami körülöttük. Megszűnnek? Nem szűnnek meg? Új és új problémák jelentkeztek, az öltözőben sohasem volt nyugalom. Szakmailag mindent elkövetett, de véleménye szerint ennek a csapatnak időre van szüksége, hogy beérjen, és tagadhatatlan, hogy néhány poszton erősíteni kell.
Szavazás
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







