Bukás az első vereség után

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2004.09.06. 22:44
Címkék
Amikor a nyáron Veszprémbe költözött Fedor Sándor, eszébe sem jutott, hogy mindössze kilenc hetet tölt a királynék városában. Márpedig a hét végén a Mezőfalvától hazai pályán elszenvedett 2-1-es vereség után Kiss József csapattulajdonos menesztette a vezetőedzőt (akit személyesen hívott az NB II Hummel-csoportjában versenyző gárda mellé).
Fedor Sándor úgy véli, naiv volt (Fotó: Pluzsik Tamás)
Fedor Sándor úgy véli, naiv volt (Fotó: Pluzsik Tamás)
Fedor Sándor úgy véli, naiv volt (Fotó: Pluzsik Tamás)
Fedor Sándor úgy véli, naiv volt (Fotó: Pluzsik Tamás)
Fedor Sándor úgy véli, naiv volt (Fotó: Pluzsik Tamás)
Fedor Sándor úgy véli, naiv volt (Fotó: Pluzsik Tamás)
"Abban állapodtunk meg Kiss Józseffel, hogy kétéves szerződést írunk alá - mondta Fedor Sándor. - A cél az volt, hogy két éven belül az élvonalban szerepeljen a Veszprém."
A 24 éve edzősködő, A-licences szakember nagy lendülettel fogott munkába, és bár időnként rákérdezett, mi lesz a szerződésével, különösebben nem foglalkozott a papírokkal. Volt persze munkája elég, hiszen a nagyszabású fiatalítás nyomán kilenc új, főként a Videotontól, meg Celldömölkről érkezett játékossal frissült fel a keret. A rajtra így sem lehetett panasz, a Veszprém három forduló után hét ponttal holtversenyben az élen állt, ám jött a szombati botlás, és nem sokkal a találkozó lefújása után Fedor Sándor állástalan trénernek vallhatta magát.
"Bejött az öltözőbe Kiss József, és közölte, hogy nem tart tovább igényt a munkámra - mondta a korábban a Haladást és Sopront az élvonalban is dirigáló edző. - Azt is hozzátette, hogy nem szokott ilyen radikális lépéseket tenni, de alaposan meggondolt és megfontolt mindent. Azt vetette a szememre, hogy a négy meccsen begyűjtött tizenkét sárga lap elfogadhatatlanul sok, egyébként pedig jelezte, sok pénzt áldoz a csapatra, és nem lát garanciát arra, hogy a befektetése szakmailag megtérülhet."
Fedor Sándor a járandóságát felvehette, pontosabban annak egy részét, mert Kiss József a büntetések összegét levonta… A kirúgott szakember önkritikusan elismeri, naivság volt papírok nélkül munkába állnia, így csak magának tehet szemrehányást amiatt, hogy egyik pillanatról a másikra az utcára került. Nem vigasztalja az sem, hogy akadt olyan munkatársa, aki a búcsúzáskor azt súgta a fülébe, "…örülj, hogy megszabadulsz innen". Ô azonban nem örül, saját csalódásáról pedig csak azért mesélt, hogy újabb adalékkal szolgáljon a magyar edzők kiszolgáltatottságához.
Legfrissebb hírek

Piastri: A végén egy jó esélyem volt az előzésre, de nem jött össze

F1
5 perce

Szijjártó Péter: A Hungaroring csúcstechnológiás, és magyar maradt

F1
9 perce

Úszás: több éremhalmozó, egy korosztályos magyar csúcs az ifi ob-n

Utánpótlássport
23 perce

Maga mögött tartotta Piastrit, így Norris nyerte meg a 40. Magyar Nagydíjat

F1
24 perce

A magyar medencés úszóválogatott a 14. helyen zárt a vizes vb éremtáblázatán

Vizes vb 2025
39 perce

Gyász: elhunyt a Dunaújváros olimpiai és vb-bronzérmes szlovák hokisa

Jégkorong
42 perce

Akik nélkül nincs Magyar Nagydíj: a háttércsapat elismerése

F1
57 perce

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik