NB I B: Dunaújváros-Szolnok 2-1

A mérkőzésről tudósított: BENKE ZOLTÁNA mérkőzésről tudósított: BENKE ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2004.08.28. 21:26
Címkék
A hazaiak mezőnyfölényével telt az első játékrész, s a DFC próbálkozásaiból végül gólok születtek, így előnnyel térhetett pihenőre Szepessy László együttese. A folytatásban a szolnokiak nagy iramban kezdték, de ez csupán a szépítésre volt elegendő.

SÁRGA LAP
Rajna (Remilit rúgta meg) a 43., Báló (Szalai Botondot rúgta fel) a 60., Kocsis (Remilit terítette le) a 67., Lipták (reklamálásért) a 70., Romanek (Szautert rúgta meg) a 72., Lázár (Bálót rúgta fel) a 75., Páles (Juniort lökte fel) a 91. percben
SZÖGLETARÁNY: 6:10 (6:4)
27. perc: Szalai Norbert a bal oldalról adott be szögletet. Vaskó megelőzte a védőket, és öt méterről a kapu jobb oldalába fejelte a labdát. 1-0
32. perc: Szalai Norbert ezúttal jobbról végezte el a szögletrúgást, Vaskó pedig hét méterről a kapu bal oldalába fejelte a labdát. 2-0
54. perc: Antal szabadrúgásból Remilit indította a jobb oldalon, aki a 16-os és az alapvonal közeléből a meglepett Sólyom mellett félmagasan a kapuba lőtte a labdát. 2-1

Mestermérleg
Szepessy László: - Ez a siker nagyon sokat jelenthet.
Simon Antal: - Sajnos csak egyszer sikerült betalálnunk a kapuba.
Legfrissebb hírek

Molnár Attila az Európa-rekord után Metzben versenyez

Atlétika
12 perce

Milánó–Cortina 2026: egy helyen a vasárnapi történések – infóközpont

Téli olimpia 2026
14 perce

Radenkovics az ETO elleni döntetlen után: Elégedettségről szó sincs

Labdarúgó NB I
30 perce

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
6 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
7 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
7 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
8 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik