Tőzsér Dániel nagy bombája

A mérkőzésről tudósított: VARGA T. RÓBERT, ZOMBORI ANDRÁSA mérkőzésről tudósított: VARGA T. RÓBERT, ZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2004.08.14. 22:37
Címkék
Az Üllői úton 2000 tavaszán találkozott legutóbb a két együttes, és bármilyen hihetetlen, a hazaiak akkori kezdő tizenegyéből egyedül Szűcs Lajos volt szombat este is ott a játéktéren.


Jó, ha a fej, illetve a láb – kéznél van. Ez bizony kemény jelenet volt: Tôzsér Dániel egy diósgyôri stoplissal szemben próbált bólintani (Fotó: M. Németh Péter)
Jó, ha a fej, illetve a láb – kéznél van. Ez bizony kemény jelenet volt: Tôzsér Dániel egy diósgyôri stoplissal szemben próbált bólintani (Fotó: M. Németh Péter)
Jó, ha a fej, illetve a láb – kéznél van. Ez bizony kemény jelenet volt: Tôzsér Dániel egy diósgyôri stoplissal szemben próbált bólintani (Fotó: M. Németh Péter)
A Diósgyőr eddig sosem látott összeállításban kezdte a mérkőzést - a héten például három futballista csatlakozott Kiprich József keretéhez -, de nem ezért gondolta majd’ mindenki úgy az Üllői úton, hogy a DBSC gárdájára ezúttal az áldozati bárány szerepe vár. A bajnokcsapat az elmúlt héten egy félidő alatt négy gólt rúgott az ETO stadionjában, legyőzte a Bajnokok Ligájában a főtáblán állandó résztvevőnek számító Sparta Praha együttesét. Ezután aligha lepődött meg bárki is azon, hogy a házigazda a saját térfelére kényszerítette ellenfelét. A mezőnyfölény tíz percig nem eredményezett gólhelyzetet, és bár utána rövid idő alatt kétszer is betalálhatott volna a Ferencváros, mindkét alkalommal átlövésből alakult ki veszély Takács Tamás kapuja előtt. Noha a vendégek játékosai csak elvétve lépték át a felezővonalat, a védekezésük sokáig remekül működött. A két támadó, Tisza Tibor és Sipeki István már a kezdőkörnél megtámadta a labdával érkező ferencvárosi védőt, a középső harmadban és a védősorban lévők pedig nem adtak teret a hazai játékosoknak.
Aztán a mérkőzés 32. percében Horváth Tibor hatalmas helyezkedési hibát követett el a diósgyőri védelem jobb oldalán, és noha a labda némi szerencsével jutott el Robert Vagnerhez, a cseh légiós könyörtelenül büntetett. A Cottbusból érkezett támadó harmadik ferencvárosi mérkőzésén már a negyedik találatát szerezte.
A folytatásban a koreográfia ugyanaz maradt, mint amit az első negyvenöt percben láthattunk. Támadott, mezőnyfölényben játszott a házigazda, de kevés volt a sprint, kevés a ritmusváltás, váratlant szinte senki sem tudott "húzni" a pályán lévők közül, így a DBSC védelmének nem kellett emberfelettit produkálnia. Mondhatnánk azt, is, hogy nem könnyű olyan alakulat ellen futballozni, amelyik tulajdonképpen tizenegy emberrel védekezik, ám az ilyen feladatot is meg kell oldania egy olyan csapatnak, amely a Bajnokok Ligájának a főtábláját célozta meg. Aztán amire talán csak az igazán optimista diósgyőriek számítottak, az bekövetkezett: a második játékrészben is statisztaszerepre kényszerített vendégek másodszor vizitáltak Szűcs Lajos kapujánál, és a támadást góllal fejezték be.
Érett a meglepetés, hiszen már csak bő negyedóra volt hátra az összecsapásból, ám Tőzsér Dániel ezen a meccsen is megmutatta, hogy egészen kivételes a rúgótechnikája. Bal lábas bombájánál Takács Tamásnak, a vendégek kapusának esélye sem volt a hárítása, a Diósgyőr futballjában pedig nem volt annyi, hogy még egy gólt szerezzen. Nehéz győzelmet aratott tehát a Ferencváros, de a hazaiak aligha bánkódnak ezen. Csapatuk újabb mérkőzést vett sikerrel és ez minden bizonnyal használ a Sparta elleni létfontosságú BL-találkozó előtt. A diósgyőriek pedig becsülettel tették a dolgukat - ennyire futotta… ---- 4. perc: Rósa Dénes végezte el a szabadrúgást a 16-os jobb oldalának közeléből, beívelése után a hosszú oldalon Vagner fejelte kapura a labdát, ám - a vert helyzetben lévő diósgyőri kapus helyett - Máté térddel szögletre tisztázott.
11. perc: Parádés akciót vezetett a Ferencváros, amikor Lipcsei jó ötvenméteres átadással indította a jobb oldalon Balog Zoltánt, aki kapásból centerezett, a 16-os vonalán Penksa egy pattanás után látványos mozdulattal laposan lőtt, Takács Tamás vetődve hárította a jobb alsó sarokba tartó labdát.
25. perc: Gyepes csatárokat megszégyenítő cselsorozattal elment három diósgyőri játékos mellett a bal oldalon, és amikor már csak Takács Tamással állt szemben, nem tudta megjátszani a középen érkező társakat, mert a kapusnak sikerült szögletre ütnie a labdát.
32. perc: Gyepes, Penksa, Kapic összjáték után a szlovén középpályás kísérletét Hornyák még blokkolta, a kavarodásban a vendégvédők egyike röviden szabadított fel, így került a labda a balösszekötő helyén helyezkedő Vagnerhez, és a csatár a nyolc méterről ballal biztosan lőtte a labdát a kapu jobb oldalába.
1-0
38. perc: Vagner kis híján duplázott: Rósa Dénes bal oldali szöglete után Tőzsér csúsztatta meg a labdát, amely ígyVagnerhez került, a cseh légiós egyből lőtt, Takács Tamás pedig - második kísérletre… - lábbal védett nagyot.
44. perc: Sápi játékvezető bakizott az ítéletével: Rósa Dénes indítása után Vagner előbb mellel maga elé tette a labdát, majd betört a 16-oson belülre, már csak Takács Tamás volt vele szemben, ám a ferencvárosi csatár mégsem tudott lőni, Hornyák ugyanis összekoccantotta a bokáját…
46. perc: Tizenegyesgyanús szituációval ért véget az első, és azzal kezdődött a második félidő: Bajevszki esett el a büntetőterületen belül, amikor Hornyák becsúszva elválasztotta a labdától. A hazai drukkerek büntetőt követeltek, ám ezúttal jogosan intett továbbot Sápi játékvezető.
73. perc: Na, a diósgyőri drukkerek örömükben majd’ széttépték a szektorukat, mivel Tisza Tibor révén egyenlített a DBFC. Történt, hogy Müller lövése levágódott Rósáról, Tisza begyűjtötte a labdát, egy csellel elment Lipcsei mellett, aztán nyolc méterről, kissé jobbra sodródva laposan a kapu közepébe lőtte jobb lábbal a labdát.
1-1
80. perc: Tőzsér újfent megmutatta kivételes rúgótechnikáját, és valami hihetetlen erővel bombázott a kapuba! A 16-os vonalától pár centire a Marius Sasu ellen elkövetett szabálytalanság után állt a labda mögé a Galatasarayt is megjárt játékos, és ballal úgy bombázott félmagasan a kapu jobb oldalába, hogy Takács ott állt, mégis képtelen volt bármit tenni.
2-1 ---- László Csaba, a Ferencváros vezetőedzője: - Gond volt, hogy nem rúgtuk be helyzeteinket, pedig agresszívan játszottunk. Jól védekezett a Diósgyőr. Ha tizenegyes, azt be kell fújni, noha egyébként rosszat nem mondhatok a játékvezetőre.

Kiprich József, a Diósgyőr vezetőedzője: - Az első félidőben félve kezdtük a játékot, ám a második játékrészben, amikor már elkezdtünk futballozni, akkor eljutottunk a kapuig és szép gólt rúgtunk. Nem mondhatok mást, gratulálok a csapatomnak.

Játékvezető: Sápi Csaba (7). A játékvezető a 22. percben nem adott sárga lapot Rósa Dénesnek, amikor fekve megrúgta Mogyoródi Ádámot, a 44. percben nem ítélt büntetőt a Robert Vagner ellen elkövetett szabálytalanságnál, ám - megítélésünk szerint - a 49. percben jól döntött, amikor továbbot intett Alekszandr Bajevszki szintén 11-es-gyanús elesésénél.

Asszisztensek: Szabó Z., Szabó II. J. ---- +++ Nem igazán jellemző, hogy a Ferencváros stadionjába vendégként érkező csapatokat hatalmas szurkolótábor kíséri el, ám a diósgyőri futballisták nem maratak buzdítás nélkül. A piros-fehér szimpatizánsok megtöltöttek egy szektort, már a bemelegítéskor éltették saját csapatukat, kivonuláskor remek koreográfiát mutattak be, és csakis azzal foglalkoztak, hogy a DVTK-nak minden segítséget megadjanak - a hangjukkal.

--- A találkozó kezdete előtt hatalmas tumultus volt az Üllői úti stadion beléptetőkapuinál, és ez annak volt "köszönhető", hogy a rendszer elektromos hiba miatt jóval lassabban dolgozott, így sokáig csak álldogálni lehetett előtte. A tömeg csak egyre gyűlt és gyűlt… Elképzelhetjük, mi lesz, ha a Ferencváros a Sparta Praha ellenében bekerül a Bajnokok Ligája-főtáblára és az egyik sztárcsapat vendégjátékánál történik hasonló eset, akkor milyen morcos emberekkel lehet majd találkozni.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik