Portugália nyert a lottón

Vágólapra másolva!
2004.06.24. 23:52
Címkék
Az elmúlt napokban az ember mást sem hallott az angol csapattal kapcsolatban, mint mekkora klasszis már most, 18 évesen Wayne Rooney, és meddig juthat el, ha töretlenül fejlődik.

Közben Michael Owen szép csendben a háttérben maradt, tudta, de talán helyesebb, ha azt mondjuk, érezte, eljöhet, eljön még az ő ideje (is) ezen az Európa-bajnokságon. Gólt nem szerzett a csoportkörben, nagyot sem villant, egészen addig, amíg nagyon nem kellett.
A negyeddöntő 3. percéig.
Nehéz jelzőket találni az egyszerre tudatos és ösztönös mozdulatra – csodálatos? lenyűgöző? –, mint ahogyan arra a bakira is, amelyet Costinha a gól előtt elkövetett. A portugálok a csoportkör (akkor Paulo Ferreira volt a vétkes) után az egyenes kieséses szakaszt is hajmeresztő bakival kezdték, csak éppen most egy meccsen kellett volna kijavítaniuk a hibát, nem volt rá még két lehetőségük.
Neki is durálták magukat, de az előző három összecsapáshoz hasonlóan ezúttal is kiderült, felállt védelem ellen nehezen boldogulnak. A kombinációs játékuk nem működött teljes hatásfokkal, egy angol láb vagy fej valahonnét mindig előkerült, a ritka kivételeknél pedig a szerencse is az angolok pártjára állt.
A sors azonban elöl visszavette a "háromoroszlánosoktól", amit hátul odaadott: előbb Wayne Rooneynak kellett bokasérülés miatt leballagnia a gyepről, majd az immár magára maradt Owen lövését piszkálta ki Ricardo a bal pipából. Amott Jamesnek inkább csak íveléseket és távoli lövéseket kellett ártalmatlanítania, a portugálok a hatalmas iram diktálása közepette mintha elfeledkeztek volna a helyzetek kialakításáról. Jellemző, hogy az Új Katedrális népe kétszer ugrott talpra, rendre amikor Figo "lőtávolon belülről" végezhetett el szabadrúgást. Utólag alighanem megbánták a drukkerek, amiért engedtek a belső kényszernek…
A fordulás után a rendező játékára továbbra is az esetlegesség (íveljük középre, és majd lesz valami – na de egy Terry, Campbell bástyapárra épülő angol védelem ellen?!) volt a jellemző, a kombinatív játékot minduntalan meghiúsította egy-egy, ezen a szinten szokatlan és azonnal büntetendő technikai hiba. Hogy Figo vagy Deco miért nem tudta lekezelni a néhány méterről kapott labdát, az rejtély, ugyanakkor az angolokat nem igazán érdekelte a megoldás. Csak az, hogy ők megoldják a váratlanul leegyszerűsödő helyzeteket.
Hosszú ideig sikerült is nekik. A kapitányok egyre több hangsúlyt helyeztek a nekik fontos csapatrészek megerősítésére (a csatár Simao Sabrosa és Hélder Postiga jött be az egyik, a védő Phil Neville a másik oldalon), így a súlypont át is került az angol térfélre, egészen a 83. percig azonban ennek semmiféle hatása sem volt. Akkor viszont beigazolódott, Scolarit nem kell azért keresztre feszíteni, mert le meri hívni Figót. Az egyenlítő gólt ugyanis a helyére beküldött Hélder Postiga jegyezte.
A ráadás első fele eseménytelenül telt el, a második azonban rengeteg izgalmat hozott. A csereként beálló Rui Costa a portugáloknak szerzett vezetést, erre azonban Lampard felelt, így jöhettek a tizenegyesek.
Igazságtalan, hogy így dőlt el, de ezt a portugálok aligha bánják!

Michael Owen előrelépett
Michael Owen évek óta megkérdőjelezhetetlen tagja az angol válogatott csatársorának. A jelenlegi keretben magasan ő a legeredményesebb, de a csoportmeccseken nem talált be. Ám amikor a "háromoroszlánosok" bekerültek a kieséses szakaszba, csak pár percet várt, és ezzel a góllal roppant illusztris társaságba került. Immár ugyanis 26-szor volt eredményes a nemzeti tizenegyben, így beverekedte magát az első tízbe az angol örökrangsorban – egy olyan legendás játékossal áll holtversenyben, mint Bryan Robson. A listán egy másik egykori nagyság, Bobby Charlton az első, 49 góllal. Tekintve, hogy Owen 25 éves, s az eddigi 26 gólt hat év alatt szorgoskodta össze, akár meg is előzheti az 1966-os vb-győztes csapat ászát. ---- P ---- 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik