NB I B: Honvéd–Balassagyarmat 0-1

2004.05.26. 21:59
Címkék
SÁRGA LAP
Vadócz (Mohácsi gáncsolásáért) a 38., Forgó (Horky buktatásáért) a 71., Budovinszky (reklamálásért) a 76. percben
SZÖGLETARÁNY: 7:4 (3:2)

47. perc: Mohácsi indította Szabadost, aki teljesen egyedül vezette rá a labdát Molnár Leventére, kicselezte a kapust, és tíz méterről az üres kapu közepébe gurított. 0–1

Kiváló idényt zárt a Bp. Honvéd. A bajnoki cím mellett övé lett a legtöbb győzelem, a legtöbb rúgott gól, a legkevesebb vereség és a legkevesebb kapott gól. Tehát fiestára készült a Bozsik-stadion közönsége, miközben Gálhidi György vezetőedző és a játékosok is bajuszt növesztettek a mérkőzésre, sőt többen a hajukat is pirosra festették. A vezetőedző egyetlen "problémája" az volt, hogy a mérkőzés végén a szurkolók valószínűleg megint csak elteszik emlékbe a játékosok mezeit, így nem lesz miben elkészíteni a bajnokcsapat tablóját. Végül ez a probléma is megoldódott, mivel a fotózás már a mérkőzés elején lezajlott.
Nem kezdődött nagy iramban a találkozó. A hazaiak láthatóan már az ünneplésre koncentráltak, ennek ellenére többször is helyzetbe tudtak kerülni. Igaz, a gólt a vendégek érték el… Az 59. percben először léphetett pályára a Honvéd felnőttcsapatában a fiatal Bojtor László. Az utolsó húsz percre aktívabb lett a Honvéd, de továbbra is csak helyzetekig jutott, így nem tudott egyenlíteni. A 88. percben még egy újoncot avatott Gálhidi György, amikor is Facskó Balázst küldte pályára. A szurkolókat persze a vereség sem zavarta, és a lefújás pillanatában elözönlötték a pályát. A játékosok, miután megszabadították őket minden szerelésüktől, az öltözőben pezsgőztek, majd viszszatértek a pályára, ahol átvehették dr. Szieben Lászlótól, a liga elnökétől az aranyérmeket és a bajnoki serleget. És az ünneplés csak folytatódott…

Mestermérleg
Gálhidi György:
– Gratulálok csapatomnak az egész éves teljesítményhez, és köszönöm segítőm, Sisa Tibor kitűnő szakmai munkáját.
Kis Károly: –Bravúrral zártuk a szezont. Remélem, lesz őszi folytatás.
Legfrissebb hírek

Ötvenöt évesen visszatér a pályára a BL-győztes finn sztárfocista

Minden más foci
9 perce

„Nincs varázspálcám” – Cristian Chivu a Roma legyőzéséről

Olasz labdarúgás
20 perce

Tenisz: amerikai tornagyőzelmek Charlestonban és Houstonban

Tenisz
33 perce

NBA: Cooper Flagg 45 ponttal vezette győzelemre a Mavst a Lakers ellen

Amerikai sportok
1 órája

Brazília: a patinás csapat menesztette a volt szövetségi kapitányt

Minden más foci
2 órája

„Az első félidőben nem játszottunk jól” – Robbie Keane a DVSC elleni győzelemről

Labdarúgó NB I
2 órája

NHL: a kétszeres címvédő Florida lemarad a rájátszásról

Amerikai sportok
2 órája

Bajnoki címből félmilliárd elköltött euró után gödör és káosz – a liverpooli zuhanás okai

Képes Sport
3 órája
Ezek is érdekelhetik