NB I B: Dabas–BKV Előre 0-1

2004.05.26. 22:45
Címkék
SÁRGA LAP
Pandur (Török felvágásáért) a 68., Jakab (Lukács gáncsolásáért) a 84. percben

SZÖGLETARÁNY: 5:7 (2:4)

76. perc: Török robogott el a bal oldalon, pontos beadásából Simon három méterről, középről passzolta a labdát a kapuba. 0–1

Negyedik hétközi bajnoki mérkőzését játszotta hazai környezetben a dabasi csapat, ami közel négymillió forintos veszteséget jelentett az anyagilag amúgy sem túl stabil klubnak… Volt is gond Dabason, de a kiesés szempontjából sorsdöntő találkozó előtt a helyi vállalkozók egyöntetűen hangoztatták, rajtuk nem múlik, továbbra is támogatnák a másodosztályban a piros-fehér gárdát. A BKV alaposan megnehezítette a hazaiak dolgát az első félidőben, a kék-sárgák birtokolták többet a labdát. A fordulást követően Gyurováth Sándor hibázott kihagyhatatlan helyzetben, a vendégek kapufával válaszoltak. A folytatásban mezőnyfölényben játszottak a hazaiak, de a támadójátékukban nem volt átütő erő. Vereségével búcsúzott a dabasi együttes.

Mestermérleg
Bücs Zsolt:
– Erre a mérkőzésünkre is az volt a jellemző, mint az egész tavaszi idényünkre, nekünk voltak nagyobb lehetőségeink, de sorban kimaradtak azok.
Krecska János: – Ha nehezen is, de győzni tudtunk a szimpatikusan küzdő dabasiak ellen.
Legfrissebb hírek

Brazília: a patinás csapat menesztette a volt szövetségi kapitányt

Minden más foci
23 perce

„Az első félidőben nem játszottunk jól” – Robbie Keane a DVSC elleni győzelemről

Labdarúgó NB I
25 perce

NHL: a kétszeres címvédő Florida lemarad a rájátszásról

Amerikai sportok
58 perce

Bajnoki címből félmillárd elköltött euró után gödör és káosz – a liverpooli zuhanás okai

Képes Sport
1 órája

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
8 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
9 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
9 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik