Szombathelyen némiképp pesszimista hangulatban tetkintenek az emberek a jövőbe. Egyesek már-már reménytelennek ítélik a Haladás osztályozós esélyeit, pedig a június 2-i és 5-i meccseken Illés Béláék még kivívhatják az élvonalbeli tagságot.
Egy kis trükközés az unalmas és nagy gyürkôzés közepette – a zalaegerszegi Szamosi Tamás a cipôje orrán is megtáncoltatta a labdát (fotó: Unger Tamás)
Egy kis trükközés az unalmas és nagy gyürkôzés közepette – a zalaegerszegi Szamosi Tamás a cipôje orrán is megtáncoltatta a labdát (fotó: Unger Tamás)
A játékosok mindenesetre fogadkoznak, hogy ha már nem sikerült a túlóra nélkül bentmaradniuk, az utolsó szalmaszálban még megpróbálnak megkapaszkodni. Igen ám, de mi lesz vajon azután? Az idei bajnokságban ugyanis kiderült, hogy a Haladás jelenlegi állománya nem elég erős. A hangulatot jól jellemzi, hogy akad olyan, a csapathoz közel álló bennfentes is, aki szerint jobb lenne most kiesni, és a Vasas vagy a Honvéd példáját követve jövőre megújulva, megerősödve visszajutni az élvonalba. Persze szerdán azért pályára lépett a Lombard FC a Zalaegerszeg ellen, de ebben nem sok köszönet volt. A találkozó ugyanis igencsak gyenge volt. Igaz, tulajdonképpen különösebb jelentősége nem volt ennek a mérkőzésnek, hiszen a vendégeket már nem fenyegette igazi veszély, azaz az osztályozós helyezés, míg a zöld-fehérek az eredménytől függetlenül is utolsók lettek. Ha másért nem, legalább a tétnélküliség miatt focizhattak volna egy jót a játékosok, ehhez képest először a 31. percben lehetett hallani szórványos tapsot akkor, amikor a hazaiak szélsője, Szabó Zoltán a jobb oldalon becsületből rástartolt egy hosszúnak tűnő labdára, és bár azt el is érte, a beadása már nem sikerült… Az is érzékelteti, milyen mérkőzést produkált a két együttes, ha egy ilyen jelenet is tapsot érdemel. Rossz megoldás, körülményes csel, alibi passz és elvetélt próbálkozásból azonban bőven akadt az első félidőben. Még szerencse, hogy a szünetben kellemes zene csendült fel a hangszórókból, így legalább 15 percig jól is érezte magát a közönség…
Mihelyst elkezdődött a második félidő, a hangosbemondó közölte, hogy a Haladás ellenfele a Nyíregyháza lesz majd az osztályozón, s bizony ekkor valamiért meghűlt a vér a Lombard-szurkolókban. Nem csoda, hiszen a szombathelyiek szerették volna elkerülni Herédi Attila csapatát. Hát, ez nem sikerült nekik, ám a döbbent csendet pillanatokkal később megtörte az élete első élvonalbeli gólját szerző Schimmer Szabolcs. Mindjárt jobb lett a kedve mindenkinek, ez azonban nem sokáig tartott, lévén a Haladás gólja után rákapcsolt és elkezdett focizni az addig szinte semmit sem mutató ZTE. Helyzetekre azonban ez sem volt elég, így aztán tovább folytatódott az unalom, mígnem váratlan és sportszerűtlen találattal egyenlített a vendégcsapat. Történt, hogy egy ütközés során Farkas Attila a gyepen maradt saját tizenhatosán belül, ám a zalaegerszegi játékosok nem rúgták ki a labdát, hogy ápolni lehessen a sérültet, hanem támadást vezettek, melynek végén Waltner Róbert kiegyenlített. Fütyültek rendesen a hazai szurkolók, egyszerre szidták a zalaegerszegi labdarúgókat és a bírókat, persze mindhiába: a gól ha tisztességtelen is, de érvényes volt. A végére ide írjuk a nyomaték kedvéért, hogy a Haladás a jövő héten pótvizsgázhat az első osztályban maradásért. A szombathelyiek legszívesebbek már túl lennének az egészen. Vagy így, vagy úgy… ---- 10. perc: Sebők József a bal oldalról, 22 méterről Tóth Iván kapujától szabadrúgást végzett el. Jobb lábbal a sorfal mellett nagy erővel ellőtte a labdát, azonban a szombathelyi kapus vetődve, biztos kézzel hárított a bal alsó sarok előtt. 13. perc: Róth bal oldalról középre ívelte a labdát, az őrizetlenül álló Tóth Péter a kaputól hat méterre nem találta el azt, így odalett a kínálkozó gólszerzési lehetőség. 20. perc: Szabó Zoltán jobb oldalról beívelt szögletrúgása után Tóth Péter 11 méterről, felugorva alig fejelte a léc fölé a labdát. 37. perc: Szabó Zoltán ismét a jobb oldalról végzett el szögletrúgást. Jobb lábbal átívelte a balösszekötő helyén érkező Róth elé a labdát, aki kapásból, ballal, 17 méterről alig lőtte azt a bal alsó sarok mellé. 46. perc: Kincses a jobb szélen futott el, majd az alapvonal közeléből viszszagurította a labdát Venczel elé, aki félfordulattal a mellette érkező Schimmerhez passzolt, és ő öt méterről, jobb lábbal a vetődő Varga Zoltán mellett a kapu közepébe lőtte a labdát. 1–0 48. perc: Szabó Zoltán a jobbösszekötő helyén vezette fel a labdát, majd átívelt a balösszekötő helyén érkező Tóth Péter elé, aki éles szögből, hat méterről a jobb oldali kapufát találta el. 56. perc: Koplárovics volt a kezdeményező, amikor a balösszekötő helyén ugrott ki, majd 18 méterről, ballal nagy erejű lövést küldött a kapu bal oldala felé, de a szombathelyi kapusnak jó érzékkel sikerült hárítania a labdát. 66. perc: Sebők József jobbról ívelte át a balösszekötő helyén felfutó Koplárovics elé a labdát, akinek 14 méteres lövése kipattant Tóth Ivánról és az érkező Waltner öt méterről, jobbal a hálóba továbbított. 1–1 73. perc: Koplárovics a bal oldalon veszélyeztette a szombathelyiek kapuját, amikor 14 méterről, éles szögből, ballal a jobb alsó sarok mellé lőtte a labdát. ---- Rettegi Ágnes megrögzött Haladás-szurkoló, ráadásul az a fajta, aki legszívesebben minden idejét kedvencei mellett töltené. Az ifjú, alig 17 esztendős rajongót egytől egyig jól ismerik a szombathelyi játékosok, akik nemrég még azt is megígérték Ágikának, hogy januárban az egész csapat elmegy a születésnapi zsúrjára.
Szombathelyen irigykedve tekintenek az ősi rivális Zalaegerszegre, mégpedig azért, mert a kék-fehérek – az idei gyengébb szereplés ellenére is – minden tekintetben a Haladás előtt járnak, Évtizedekkel ezelőtt fordított volt a helyzet, talán ezért is savanyú most a szőlő a Rohonci úton. Zalaegerszegen van csapat, van stadion, míg Szombathelyen pillanatnyilag semmi sincs, csak a kilátástalanság.