A bentmaradásért harcol a Békéscsaba, és hogy a terve sikerüljön, ahhoz mindenképpen győznie kellett volna Pécsett.
Ennek tudatában Kovács Béláék bátran és határozottan futballoztak az első félidő elején, igaz, talán éppen a nyílt futballal magyarázható, hogy az első igazi helyzetet a hazaiak hagyták ki. Nem ijedt meg az Előre FC, mezőnyfölényt harcolt ki, sőt, a folytatásban már helyzetei akadtak. A félidő sajnálatos eseményei közé tartozik a 38 éves – a hírek szerint pályafutását az évad végén befejező – Márton Gábor sérülése. A magyar válogatottban 21-szer pályára lépő és egy gólt szerző futballista ártalmatlannak tűnő szituációban a combjához kapott, és nem tudta folytatni a játékot. Gyanítható, hogy súlyos a sérülése, és könnyen lehet, hogy Mártonnak már csak ez a kilenc perc jutott a honi élvonalban. Sajnálatos lenne, ha így fejeződne be a nagyszerű sportember pályafutása. A félidő derekára Márton nélkül is átvette a kezdeményezést a PMFC, aztán Montvai Tibor a vezetést is megszerezte, megtörve ezzel a Békéscsaba lendületét. A gól után okosan és szervezetten futballozott a hazai együttes, és a félidő utolsó percében a kegyelemdöfést is megadta az Előrének. Nagy volt a boldogság a nézőtéren, bár tegyük hozzá gyorsan, rendkívül kevesen voltak kíváncsiak a mérkőzésre. Úgy tűnik, a pécsieket nem hozzák lázba az alsóházi találkozók. Sokkal inkább vevők lennének az emberek a Ferencváros, az Újpest vagy a Debrecen vendégjátékára. Mindenesetre aki elzarándokolt a stadionba, örülhetett az első félidő játékát látva. A második félidő már egyértelműen a hazaiaké volt. A Békéscsaba, úgy tűnt, beletörődött a megváltoztathatatlanba, már keveset birtokolta a labdát a vendégegyüttes, teljes mértékig a PMFC akarata érvényesült. A Pécs ment előre, és bár helyzeteket teremtettek Kerekes Zsomborék Fekete Róbert kapuja előtt, de újabb gól sokáig nem esett. A közönség így is jól szórakozott, és megnyugvással vette tudomásul, hogy az újonc együttes immár végérvényesen biztosította helyét az élvonalban. Ôsszel tehát van esély arra, hogy újra megtelnek a lelátók a pécsi stadionban. Persze ahhoz nyilván a honi sztárcsapatok vendégjátéka szükségeltetik.
Kovács Béla (jobbra) hiába próbálkozott, hiszen ha úgy adódott, a pécsi Pest Krisztián szabálytalanul is megállította ôt a hazaiak tizenhatosa elôtt (Fotó: Laufer László)
Kovács Béla (jobbra) hiába próbálkozott, hiszen ha úgy adódott, a pécsi Pest Krisztián szabálytalanul is megállította ôt a hazaiak tizenhatosa elôtt (Fotó: Laufer László)
Összességében megérdemelten nyert a Pécs, a vereség pedig megpecsételte az Előre FC sorsát. Németh Zoltán megbízott edző együttese már készülhet az osztályozóra, és kérheti Fortuna istenasszony jóindulatát, hogy olyan csapatot sodorjon az útjába, amely ellen kiharcolhatja a bentmaradást. A szombati teljesítménynél persze jóval több kell ahhoz, hogy a következő bajnokságban is az első osztályban szerepeljen a jobb sorsra érdemes együttes. Egy biztos, nem a csabai vezetők tehetnek a sikertelenségről, hiszen az ügyvezetés egész évben becsülettel megtett mindent azért, hogy a játékosok számára megteremtse a megfelelő körülményeket. ---- 4. perc: Márton még a felezővonalon innen, parádés átadással ugratta ki a lesre játszó védők között a hátulról kilépő Pest Krisztiánt, aki egyedül futhatott Fekete kapuja felé. Még azt is megnézhette, melyik sarkot választja, azután jobb belsővel, 12 méterről egy méterrel a bal kapufa mellé helyezett. 9. perc: Márton egy ártalmatlan szituációban, labdavezetés közben a csabai térfélen a jobb combjához kapott. Hosszasan ápolták, majd le kellett cserélni, úgy támogatták be az öltözőbe. 13. perc: Kovács Béla passzolta a pécsi 16-oson belül a balösszekötő helyén álló Vincze Zoltán elé a labdát, aki 13 méterről ballal méterekkel a jobb felső sarok fölé lőtt. 18. perc: Sipos Vincze Zoltán és Grujics között betört a büntetőterületen belülre, majd tíz méterről, jobbal lövésre szánta el magát, a labda Udvarit érintve zúgott el a léc fölött. 24. perc: Vincze Zoltán jobb oldali szögletét követően Grujics fejjel megcsúsztatta a labdát, majd az ötös túlsó sarkánál Miculescu három méterről rálőtte. A labda a gólvonal előtt álló Sipos testéről pattant ki a mezőnybe. 28. perc: Kerekes verekedte át magát több vendégvédőn, a 16-oson belül Montvaihoz passzolt. A csatár tíz méterről jobb lábbal, Fekete kapus lábai között a kapu közepébe lőtte a labdát. 1–0 39. perc: Vranjes jobb oldali szögletét követően Bajúsz az ötösön álló Pest Krisztián elé fejelte a labdát, aki estében, ballal kapura lőtt. A gólvonal előtt álló Grujics a mezőnybe rúgta ki a labdát. 45. perc: Vranjes bal oldali kisszöglete után Montvai kissé kisodródva, 14 méterről kapura lőtt. A gólvonaltól három méterre álló Kerekes beletette a fejét a labdába, így az a meglepett Feketét becsapva a léc alá hullott. 2–0 59. perc: Montvai balról, bal lábbal laposan beadott, Pest Krisztián jobbal, 20 méterről a bal kapufa mellé lőtte a labdát. 61. perc: Dienes buktatta Miculescut középen, 20 méterre a kaputól. A szabadrúgásból Vincze Zoltán ballal rálőtte a labdát, Németh Gábor vetődve, jobbra kiütötte a labdát. 80. perc: Koltai több csel után a 16-os vonaláról, jobb lábbal megcélozta a vendégek kapuját. Fekete vetődve szögletre tenyerelte a labdát. 89. perc: Koltai Sipostól kapott átadást. A cserecsatár több csel után, jobbal, a kiinduló Fekete felett, hét méterről a kapu jobb oldalába emelte a labdát. 3–0 ---- Nagy Tamás, a Pécsi MFC vezetőedzője: "A bajnokságban voltunk fent, voltunk mélyen lent. De azt gondolom, nem érdemtelenül tartottuk meg ezzel a mérkőzéssel tagságunkat az első osztályban."
Németh Zoltán, a Békéscsaba megbízott edzője: "Megérdemelten nyert a Pécs. Enerváltan futballoztunk, a második gól után pedig fel is adtuk. Készülünk az osztályozóra."
Fény és árnyék
Nem feledkeztek meg a 100. élvonalbeli mérkőzését vezető Arany Tamásról Fejér megyében. A meccs előtt Négele Tibor, a Fejér megyei szövetség elnökségi tagja, valamint a jelenleg a Fejér megyei Játékvezetői Bizottság elnökeként dolgozó Vágner László köszöntötte a Móron élő bírót.
A zsinór, esetleg a nagy szél lehetett az okozója annak, hogy a pécsi stadion oldal- és alapvonalai kacskaringósra sikerültek. Hogy pontosan mi történt, nem lehetett kideríteni, de a lényegen ez persze nem is változtatott, hiszen a kissé görbe vonal nem lehetett ok arra, hogy elmaradjon a mérkőzés. ---- Bár a Békéscsabai Előre FC gyengén szerepel a bajnokságban, Kovács Bélának, az együttes középpályásának mégis jól sikerült ez az évadja. Az egyszeres válogatott labdarúgó ugyanis kilenc gólt rúgott eddig, és ezzel ő a lila-fehérek házi gólkirálya. Nem véletlen tehát, hogy külföldön is felfigyeltek rá. Úgy hírlik, ciprusi és osztrák csapatok is érdeklődnek az irányító középpályás iránt. Egy biztos, Kovács Béla szerződése lejár, és kedvező ajánlat esetén nem hosszabbít szerződést Békéscsabán.