NB I B: DVTK–REAC 0–1

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2004.04.10. 21:46
Címkék

SÁRGA LAP
Kovács B. (felvágta Bindert) az 54., Nagy Z. (reklamálásért) a 81. percben

SZÖGLETARÁNY: 10:6 (3:2)

76. perc: Jobb oldalon futott a rákospalotaiak támadása, a védők közül többen is elvétették a labdát, Kovács Balázs csapott le rá, az alapvonal közeléből visszagurított, és Havrán közelről a jobb alsó sarokba helyezett. 0–1

Újabb rangadóra készültek Diósgyőrben, hiszen a feljutásra pályázó hazaiak a szintén hasonló álmokat szövögető REAC-ot fogadták. Hogy izgalmas meccsre volt kilátás, jelezte, csaknem 5000 szurkoló gondolta úgy, hogy érdemes hangjával segíteni a DVTK-t. Mindez különösen nagy szó, ha tudjuk, hogy szerdán a legnagyobb riválistól, a Nyíregyházától szenvedett vereséget a csapat – úgy fest, mindezt mégis megbocsátották a fanatikusok. A diósgyőriek lendületes kezdése húsz jó percet eredményezett, a folytatásban azonban rendezte sorait a REAC, és gyors kontrákkal többször is zavarba hozta a három stabil játékosát nélkülöző hazai hátsó alakzatot. Lüktetett a játék, felváltva forogtak veszélyben a kapuk, igazi ziccert azonban képtelenek voltak kialakítani a felek. A szünet után nyílt sisakos csata kezdődött, ám a színvonal ekkor sem haladta meg a közepeset. Láthatóan mindkét együttes tartott a vereségtől, tipikusan egygólos mérkőzésnek nézett ki a találkozó. Egy súlyos védelmi kihagyás megpecsételte a tanácstalannak tűnő és kevés elképzeléssel kísérletező piros-fehérek sorsát, akik nem bírtak a nagy napot kifogó Kövesfalvi Istvánnal. A diósgyőriek számára tanulság lehet az is, hogy nem túl szerencsés villanyfényben játszaniuk, ugyanis a pályaavató után második fellépésüket is kínos vereséggel zárták. Pozitívum, hogy a múltkorival ellentétben a szurkolók jól viselték a vereséget, nem rohantak be a pályára.

Mestermérleg
Ôze Tibor:
– Gratulálok ellenfelünknek, sajnos a labdarúgás nem pontozásos sportág, vetélytársunk talált egy gólt, mi pedig sorra hagytuk ki helyzeteinket.
Bognár György: – Nemcsak az eredménnyel, a játékkal is elégedett vagyok. Masszív, jó csapatot sikerült legyőzni.
Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
3 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
3 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
3 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
3 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
4 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
4 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
5 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
5 órája
Ezek is érdekelhetik