Végre mindenütt lüktet a játék

2004.04.08. 21:46
Címkék
Ahogy a múlt hét végén, ezúttal is az Újpest csapatának produkciója nyerte el leginkább a magyar válogatott szövetségi kapitányának, Lothar Matthäusnak a tetszését, aki a helyszínen, a Hidegkuti-stadionban tekintette meg az összecsapást.
"Mészöly Géza együttesének idegenben sikerült legyőznie a legutóbbi magyar bajnokot, az MTK-t, ami tekinthető meglepetésnek, csakhogy az Újpest a tavasszal nem először hökkentette meg a futballt szerető közvéleményt, jó értelemben, persze – kezdte mondandóját a korábbi Aranylabdás. – Bár az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a házigazdától sérülés vagy eltiltás miatt jó néhány labdarúgó hiányzott. A bajnokságnak mindazonáltal nem tett rosszat ez az eredmény – igaz, a vesztest, azaz Egervári Sándor csapatát ez aligha vigasztalja – az élmezőny változatlanul sűrű, négy-öt gárda is bajnok lehet. Ne feledjük, bőven van még idő, hiszen csupán a mérkőzések kétharmadán vagyunk túl. Örömteli, hogy három pályán is négy, vagy annál több gólt láthatott a közönség, hiszen ez ennek a csodálatos játéknak a veleje, a publikum a lüktetésre, az izgalmas pillanatokra, a szép akciókra, helyzetekre, ziccerekre kíváncsi; az unalmas, hétköznapi tusakodásra ellenben egyre kevésbé vevő. Minél több találat születik egy-egy összecsapáson, vagy a teljes fordulóban, a következőre vélhetően annál több szurkoló megy ki a stadionokba, ül fel a lelátókra, ami a futballistákat még jobb teljesítmény elérésére inspirálja. Ahhoz viszont, hogy sok gól szülessen, támadó szellemben kell futballozni. Ez az út vezet előre, ezért kell közösen dolgoznunk klubedzőknek és nekem, a nemzeti együttes kapitányának. Kiemelném még a Debrecen győri sikerét: négygólos idegenbeli győzelemre a világ minden táján büszke lehet a nyertes fél."

Szavazás

Ki nyeri a magyar bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
1 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
2 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
2 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
2 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
2 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
2 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
2 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik