Hiába a jogerős ítélet, nem fizet a Honvéd

2004.04.06. 22:05
Címkék
A Budapest Honvéd nem fizeti ki Tornyi Barnabásnak az ítélőtábla által kártérítésként megítélt 29.4 millió forintot, ehelyett a Legfelsőbb Bírósághoz fordult felülvizsgálati kérelemmel  jelentette be a keddi sajtótájékoztatón Gál László klubigazgató.
Meccs helyett nyaralhat a játékos?

Az összejövetelen az elöljáró felelevenítette: az akkor még Kispest-Honvéd néven működő futballcég 2000. június elsején kétéves szerződést kötött a trénerrel. A dokumentumokban rögzítették azt is, hogy Tornyinak kötelessége megjelenni az edzéseken. A szakember e követelménynek 2001. március 21-én, 23-án és 26-án nem tett eleget, emiatt, illetőleg azért, mert Tornyi sokáig nem játszatta azt a Buzás Attilát, Vladimir Pasicsot és Marius Sasut, akit a kft. éppen az ő kérésére vásárolt meg (a három játékosért összesen 50 millió forintot fizetett a Honvéd…), a Kispest felbontotta a Tornyival kötött szerződést.
Tornyi Barnabás perelt. A bíróság első fokon tényként állapította meg, hogy Tornyi tényleg nem jelent meg a jelzett időpontokban a csapat edzésein, így a kft.-nek adott igazat. A tréner fellebbezett, és a Fővárosi Ítélőtábla már nem találta megalapozottnak az első fokú ítéletet, Tornyinak pedig 29.4 millió forintot ítélt meg.
"Már az is érthetetlen, hogyan történhet, hogy előbb a futball-kft.-nek, majd az edzőnek adnak igazat – mondta Gál László –, de az igazán érdekes az indoklás, amelyben megfogalmazták: két vagy három edzésről való távolmaradás önmagában nem minősül szerződésszegésnek. Kérdem én, mit ér akkor a megbízási szerződés? Ezzel az erővel semmit nem tehetek, ha bejön hozzám, mondjuk, Borgulya István, és kijelenti, hogy egyéb elfoglaltságai miatt kihagyja a holnapi meg holnap utáni edzést. Mit tehetek, ha kitalálja néhány játékos, elutaznak nyaralni, és emiatt nem tudnak a szombati mecscsen pályára lépni? Az ítélet szerint kirúgni kirúghatom őket, de később mégis fizetni kell nekik… A manapság kötött megbízási szerződésekkel a jelek szerint kisétálhatok a toalettre. Az ügy dokumentumait valamennyi magyar sportegyesületnek elküldöm, hiszen valóban precedensértékű ítéletről van szó! "

A témáról további információkat talál a Nemzeti Sport április 7-ei számában.
>>Klikkeljen és fizessen elő a napilapra most!<<
Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
4 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
5 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
5 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
5 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
5 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
5 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
5 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik