Czvitkovics Péter visszatér

Z. A.Z. A.
2004.03.22. 20:58
Címkék
Három mérkőzésen hét pontot szerzett a bajnokság tavaszi fordulóiban az MTK Budapest csapata, azaz jónak minősíthető a kék-fehérek eddigi teljesítménye. És hogy miért kell ezt megjegyezni?
Nos, azért, mert az átigazolási időszakban több kulcsjátékosát is elveszítette a bajnoki címvédő – így például a csapatkapitány Illés Béla a Haladáshoz távozott, Molnár Zoltán a Vasas labdarúgója lett, Czvitkovics Péter pedig beperelte a klubot, és már az első téli edzésen elköszönt a játékostársaitól –, az eddigi eredményeivel rácáfolt a kétkedőkre, és a meglehetősen szűk állomány ellenére továbbra is harcban van a nemzetközi kupában való indulást garantáló helyezésekért. Szombaton a Videoton elleni hazai mérkőzésen Egervári Sándor sérülés miatt nem számíthatott Halmai Gábor, Elek Norbert és Rósa Henrik játékára, Pisont Istvánt a betegsége kényszerítette a lelátóra, így Szabó Ottó, Lengyel Roland és Daniel Rednic személyében csak három, mezőnyben bevehető futballistája maradt a mesteredzőnek. És itt jön a meglepetés…Könnyen lehet, hogy az elkövetkezendő időszakban változik a helyzet, ugyanis Czvitkovics Péter meggondolta magát, és úgy döntött, hogy mégis a Hungária körúton folytatná a pályafutását. (A teljesség kedvéért tegyük hozzá: a játékos egy edzőmeccs erejéig pályára lépett a Ferencvárosban, Győrött készült Nagy Sándor erőnléti edző irányításával, és tesztelte a Bundesligában szereplő Hannover is.) Hangsúlyozandó: a játékos télen beperelte az MTK-t, mondván, hogy nem teljesítették vele szemben a szerződésben vállaltakat, ám a liga fegyelmi bizottsága februárban megszüntette az eljárást a klubbal szemben…"Az elmúlt napokban, hetekben sokat gondolkodtam azon, hogy helyesen cselekedtem-e, amikor a távozás mellett döntöttem – mondta a bajnoki címvédő olimpiai válogatott futballistája. – Nos, alighanem elhamarkodott döntést hoztam, éppen ezért úgy határoztam, ha van arra lehetőség, akkor visszatérek az MTK-hoz. Egyelőre a juniorcsapatban kell tréningeznem, azonban mindent megteszek azért, hogy visszakerüljek a felnőttcsapathoz."A fővárosiak klubigazgatója, Fülöp Ferenc megerősítette, hogy a 21 esztendős labdarúgó valóban visszatér az MTK juniorgárdájához, és amennyiben a hozzáállása és a teljesítménye olyan lesz, akkor majd ismét az első kerettel készülhet."Czvitkovics Pétert a döntéseiben néha sajnálatosan az érzelmei irányítják – reagált a középpályás visszatérésére a klubvezető. – A futballista mindenesetre belátta, hogy elhamarkodottan cselekedett, és noha nem kívánjuk ellehetetleníteni a további pályafutását, a történtek mellett nem mehetünk el szó nélkül. Keddtől a juniorokkal készül, és idővel, ha minden tekintetben megfelelő állapotban lesz, visszakerülhet az első keretbe. Bízom abban, hogy bizonyítja a tehetségét, és hasznos játékosa lesz az MTK-nak."
Legfrissebb hírek

Bognár György: Nem ez az első eset, hogy hullámvölgybe kerültünk, idővel kiegyenesedünk

Labdarúgó NB I
13 perce

Korda nyerte meg a Delray Beach-i tenisztornát

Tenisz
6 órája

Hétfői sportműsor: MTK–FTC örökrangadó az NB I-ben, Videoton–KTE mérkőzés az NB II-ben

Minden más foci
7 órája

Hétfő estig biztosan hat pont a Győr előnye; Bognár Istvánban bízik az MTK a Fradi ellen

E-újság
7 órája

Játszik az ETO! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

A zebrák agóniája – Bobory Balázs publicisztikája

Olasz labdarúgás
7 órája

Videó: „Tényleg ez a világ legerősebb bajnoksága” – Orbán Viktor Tóth Alexszel beszélgetett

Légiósok
7 órája

Negóék ellen zárta le ötmeccses szériáját a Nantes

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik