Heti sztori

2004.03.16. 20:41
Címkék
Koncz László

"Barna rendszeresen, négy, öt alkalommal nem jelent meg az edzéseken, azért kezdeményeztük szerződése felbontását" – említette a legfőbb indokot (a másik az volt, hogy Marius Sasut nem akarta játszatni az edző) az egykori kispesti tulajdonos, aki Tornyi Barnabás szerződtetésében és kirúgásában egyaránt aktív szerepet vállalt. Koncz László azt állítja, hogy Tornyi a legkevésbé sem akart Kispesten dolgozni, mindent megtett, hogy kiprovokálja menesztését. "Arra ment, hogy kártérítést kapjon a Honvédtól" – jelezte az üzletember, hogy mi volt az edző célja.
A befektető meglepődött a jogerős ítélet hallatán, elvégre első fokon a Kispest nyerte a pert. "Az hosszú, mindenre kiterjedő tárgyalás volt egy ritunos bíróval, a másodfokot viszont fél óra alatt lezavarták" – nyújt bepillantást a bírósági kulisszák rejtelmeibe. Nem érti a határozatot, hiszen Tornyit arra szerződtették, hogy edzéseket vezessen, márpedig szerinte ennek nem nagyon tett eleget.
Így a Honvédnak fizetni kell ám istenesen, de Koncz Lászlónak már nincs sok köze a klubhoz – anyagit nem, legfeljebb erkölcsi felelősséget vállalhat. "Amikor eljöttem Kispestről, úgy állapodtunk meg az új tulajdonosokkal, hogy otthagyom ingyen a kétszázmillió forintos üzletrészem, viszont így már semmilyen kapcsolatom nincs a kft.-vel" – tudtuk meg, hogy erkölcsi felelősséget sem vállal.
Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
2 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
2 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
2 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
2 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
2 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik