NB I B: Kaposvár–Vác 2–1

A mérkőzésről tudósított: JUTASI RÓBERTA mérkőzésről tudósított: JUTASI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2004.03.05. 22:47
Címkék
SÁRGA LAP
Tóth B. (Szabó Z. buktatásáért) az 54. percben

SZÖGLETARÁNY: 2:0 (2:0)

40. perc: A Rákóczi szögletét jobb oldalról Andruskó ívelte középre, s a tömörülő védők között Mező tíz méterről csúsztatta a labdát a jobb sarokba. 1–0
44. perc: Jovánczai–Oláh adogatás közben a védők nem tudtak közbeavatkozni, végül Oláh egy méterről a kapuba spiccelte a labdát. 2–0
77. perc: Koszora remek keresztlabdája szabadon találta Rusvayt, aki két lépés után 15 méterről kilőtte a hosszú sarkot. 2–1

Elsőként a pályamunkásokat illeti dicséret, akik a körülményekhez képest igazán kitűnő állapotba hozták a pályát. Az ősszel Vácott is nyert a Rákóczi, így a didergő szurkolók érthetően az újabb győzelem reményében foglaltak helyet a villanyfényes stadionban.
A síkos és kissé laza talajú pályán a hazaiak eleinte jobban feltalálták magukat, a labda gyors járatásával többször is veszélyes helyzetet alakítottak ki. Ezeknél az akcióknál Oláh Lóránté volt a főszerep, a csatár két gólt is szerezhetett volna, ha jobban koncentrál. Élénk volt az iram, változatos a játék, ám a Rákóczi valamivel jobban "robotolt", és ennek a félidő hajrájában meg is lett az eredménye.

A szünet után ismét a Rákóczi lendült játékba, a váciak ráéreztek arra, hogy baj lehet, Sándor István szakmai igazgató két gyors cserét hajtott végre, ezzel aztán megszűnt a Rákóczi egykapuzása, bár Tóth Balázs, majd Máté Péter is tapsra ragadtatta a nézőket. Aztán Farkas Norbert előtt nyílott gólszerzési lehetőség: a csatár a 72. percben a bal kapufát találta telibe. Aztán ismét a Rákóczi vette át az irányítást, Balajcza Szabolcsnak szinte nem is akadt védenivalója. Ám egy ártatlannak tűnő ellenakció során kihagyott a hazai védelem, s ezt könyörtelenül kihasználták a vendégek. A hajrában még ádázabb lett a harc. Összességében a hazai gárda rászolgált a győzelemre.

Mestermérleg
Prukner László:
– Ezt a győzelmünket azoknak ajánljuk, akik a pályánkat játékra alkalmas állapotba hozták.
Sándor István: – Egy bajnokságban nagyon fontos a kezdet, igaz, ugyanilyen fontos a közepe és a vége… Mi most rosszul kezdtünk, de miután a közepe és vége hátra van, dolgozunk tovább szorgalmasan.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
1 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
1 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
1 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
1 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
2 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik