ZTE: Az rt. vezetői szerint nincs pénzügyi válság

Vágólapra másolva!
2004.01.28. 22:52
Címkék
Lapunkat a ZTE Rt. egyik elkeseredett részvénytulajdonosa kereste fel telefonon és kétségbeesetten próbált magyarázatot kapni arra, vajon hogyan kerülhet a nemrég még a Manchester Unitedet is legyőző csapat az anyagi csőd szélére.
– A futballrovattal beszélek?– Igen, parancsoljon!– Kérem, felháborítónak tartom, mi meg nem történik manapság a Zalaegerszegnél! A csapatot működtető részvénytársaság keddi rendkívüli tanácskozásán kiderült, csődben van a ZTE. Kérdem én, hogyan lehetséges ez két évvel azok után, hogy a csapat bajnokságot nyer, elhozta Magyarországra a Manchester Unitedet David Beckhammel, manapság meg már nincs pénz a kasszában? Elkeserítő, ami itt zajlik! Tönkreteszik ezt a csapatot, hatalmas pénzért értéktelen játékosokat igazolnak, szórják a pénzt, ellenben a roppant tehetséges Józsi Györgyöt el akarják adni…– Megmondaná, kivel beszélek? – Legyen elég annyi, hogy egy elkeseredett részvénytulajdonos vagyok. Keddig fogalmam sem volt, mekkora a baj. Igaz, nem is sejthettem, mert itt csak Nagy Ferenc menedzser ismeri a részleteket, a közgyűlésen azonban számomra is kiderült, mekkora a hiány. Tartozik az rt. fűnek-fának. A könyvvizsgáló értékelése szerint, ha egy éven belül nem teszünk valamit, lehúzhatjuk a rolót…– Mennyi hiányt állapítottak meg?– Összesen hatszázmillió forintot!Hatszázmillió, nem kis summa, sőt, egy magyar élvonalbeli csapat számára katasztrofálisan sok. Éppen ezért kerestük meg Szalay Péter ügyvezető igazgatót, aki elmondta, hogy a rendkívüli rt.-ülés első napirendi pontjáként a társaság elmúlt évi gazdálkodásáról számoltak be. Kiderült, a részvénytársaság negatív eredménnyel zárta az évet, de Szalay szerint a problémák nem olyan nyomasztóak, ahogy azt a nevét elhallgató részvényes értelmezte. Szalay úgy véli, szigorú gazdálkodással rendezhető a pénzügyi helyzet.Akkor most kritikus a helyzet, vagy sem? A választ a könyvvizsgálatot végző Pénzinfo Kft. első emberétől, Szabó Antaltól reméltük."Konkrét számokat nem mondhatok, mivel az üzleti titok, azt azonban nem lehet elhallgatni, valóban vannak problémák a futball-rt.-nél – mondta Szabó Antal. – Ám a nehézségek feszes gazdálkodással akár néhány éven belül megoldhatóak lesznek."Adódik persze a kérdés, hogy ha ilyen nehéz a financiális helyzet, miből futja a játékoskeret megerősítésére. S az is felvetődik, vajon képes lesz-e a futball-rt. azokat a pénzügyi igazolásokat bemutatni a Magyar Labdarúgóligánál (MLL), ami feltétele a szerződések jóváhagyásának."Nem tudom, miért kell rögvest azt gondolni, ha az előző évi gazdálkodásunknál némi hiány van, hogy jelentősek a gondjaink – mondta Lang József klubelnök. – Nem kell tartanunk semmiféle ligaszankcióktól, az MLL csupán azt vizsgálja majd, a játékosvásárlásainkat miből finanszíroztuk. Miután januárban kilencvennégy millió forintért eladtuk Kenesei Krisztiánt, a kiadásainkra megvan a fedezet."Lang József hozzátette még: az rt. működése biztosított!Miközben a vezérkar tárgyalt, a havazás alaposan átírta a futballlisták szerdai programját: a Tatabánya elleni felkészülési mérkőzés elmaradt, ehelyett Mihalecz István vezetőedző edzést vezényelt a gárdának. Az együttesből sérülés miatt Darko Ljubojevics, Gyánó Szabolcs és Szíjjártó Péter hiányzott. A kék-fehérek abban bíznak, hogy nem csupán a pénzügyi helyzet, hanem az időjárás is javul, és akkor szombaton a Haladás ellen a vasi megyeszékhelyen már pályára tudnak lépni.
Legfrissebb hírek

A MOB elnöke a rövid pályás gyorskorcsolyázók edzésén járt

Téli sportok
25 perce

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
1 órája

Gruber Zsombort választották július és augusztus legjobb játékosának az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Most sem jutottak ki a vb-re, menesztették a venezuelai kapitányt

Foci vb 2026
1 órája

82 évesen visszatér a pályára a korábbi Serie A-kapus

Olasz labdarúgás
2 órája

Franz Beckenbauer, a Császár 80 éve született

Német labdarúgás
2 órája

A Real Madrid idén sem vesz részt az Aranylabda-gálán – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik