Továbbra is várnak Illés Bélára

K. A.K. A.
2004.01.12. 21:13
Címkék
Néhány nappal ezelőtt arról írtunk, hogy a Lombard FC Haladásnál szeretnék megerősíteni a játékoskeretet, és ennek érdekében a szombathelyi vezetők sem tétlenkednek a téli holt idényben.
Amint azt Bíró Péter többségi tulajdonos megígérte, a játékosállomány jelentősen megváltozik a tavasszal. Több élvonalbeli játékossal is tárgyalnak, és Gelei Károly ügyvezető igazgató szerint az egyik kiszemelttel, az újpesti Róth Ferenccel hétfő délelőtt sikerült is megállapodniuk; a ballábas játékos két és fél évre lett a Lombard FC Haladás játékosa. A szombathelyiek továbbra sem mondanak le az MTK középpályásáról, Illés Béláról, most már csak a labdarúgó válaszára várnak, hogy elfogadja-e ajánlatukat. Két román játékos neve is felmerült: a 26 éves bal oldali középpályás, Sorin Bucurea, aki eddig a Rapid Bucarestiben játszott, immár a Lombard FC futballistája. A másik kiszemelt a 28 éves középhátvéd, Darius Miclea, az ő ügyében Gelei Károly kedden utazik Gyulafehérvárra tárgyalni. Amint arról már korábban beszámoltunk, a csapattal készül a Brazíliából visszatérő Nelio is.Tizenegy labdarúgó távozik a zöld-fehérektől: Horváth Róbert a Győri ETO-hoz igazolt, a három brazil, Alex Arruda, Edivaldo és Georg visszatért hazájába, Németh Tamás Ausztriából kapott szerződést, valószínű, hogy ő egy ötödosztályú csapatban játszik tovább. Schafranek Ádám és Farkas Viktor a Bp. Honvédhoz került, Dubecz János és Lőrinc Antal Ausztriából kapott ajánlatot, Zöld Szilárd iránt pedig a Pápa érdeklődik.
Legfrissebb hírek

A Mercedest meglepte a McLaren és a Ferrari előrelépése; a Red Bull örül, hogy lerázta a középmezőnyt

F1
4 perce

„Ma is nagyon szenvedek” – vallja Vogel Soma a vele és családjával készült videóportréban

Vízilabda
4 perce

Elhunyt Alex Zanardi autóversenyző és paralimpiai bajnok

Egyéb autó-motor
48 perce

A Tijani-ügyben cáfolták a Loki ajánlatát, egy másik magyar klubról írnak

Labdarúgó NB I
1 órája

Gruber Zsombor: A győzelmünk a helyzetkihasználáson múlhat Újpesten

Labdarúgó NB I
1 órája

Martin Chlumecky: Nincs még vége a bajnokságnak!

Labdarúgó NB I
1 órája

A DAC elhalasztaná a Slovan bajnokká avatását Pozsonyban

Minden más foci
1 órája

Férfi kézilabda: Ónodi-Jánoskúti öt gólt lőtt és hat gólpasszt adott

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik