Ferenczi Istvánra még várnak

H. B.H. B.
2004.01.08. 21:41
Címkék
Egy friss hír Győrből:. Böjte Attila ügye rendeződött. Amint már megírtuk, az ETO csapatkapitánya hétfőn jelentette be, hogy szeretne a Vasashoz távozni. Nos, a védő nem megy el& Reszeli Soós István szakmai igazgató ugyanis elmondta, hogy a szerződésében rögzített kétszázezer dollár, azaz jelenlegi árfolyamon negyvenkétmillió forint ellenében hajlandóak lettek volna a távozásához hozzájárulni, mígnem a labdarúgó döntött, hogy marad.
"Győri vagyok, az ETO saját nevelésű játékosa, minden a klubhoz köt, de úgy gondoltam, a környezetváltás jót tett volna. Nem én jelentkeztem a Vasasnál, az angyalföldiek kerestek meg engem, de a konkrét tárgyalásokig sem jutottunk el" – mesélt az elmúlt napokról Böjte Attila. A keretben azért lesz némi mozgás."A Haladás védőjátékosával, Horváth Róberttel, továbbá a Nyíregyházáról érkezett Balás Gergellyel fél plusz két éves szerződést kötöttünk – mondta még Reszeli Soós István. – Ferenczi Istvánnal mindenben megállapodtunk, az ő sorsa most már a Magyar Labdarúgóliga döntésén múlik. Ferenczi ugyanis az MLL-hez fordult, és kérte, állapítsák meg az MTK szerződésszegését."
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
7 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
7 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
8 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
8 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
8 órája