Magára hagyta a klubelnök

V. T. R.V. T. R.
2003.12.15. 21:04
Címkék
"Egy hónapig szünetel az egyiptomi bajnokság, ezért hazajöttem, aztán itthon átgondoltam, érdemes-e folytatnom a munkát. Arra az elhatározásra jutottam, nem megyek vissza. Felhívtam a klubelnököt, és megbeszéltem vele mindent. Érzem, tudom, megbántottam, hiszen tíz éven át rendszeresen csábított, hogy újra dolgozzam az el-Maszrinál&  mondta Bicskei Bertalan korábbi szövetségi kapitány, aki júliusban kezdte meg a munkát az észak-afrikai országban, ahol régi-új együttese várakozáson felül teljesítve jelenleg a középmezőnyben foglal helyet.
A szakember elárulta, döntése előtt hosszasan latolgatta, mitévő legyen: "Megállapodásunkkor Szaed Metvalli klubelnök biztosított arról, mindenben segítségemre lesz, ám csak két bajnoki mérkőzésünket látta, mert ideje nagy részét külföldön, főként Albániában töltötte, ahol több vállalkozásával, illetőleg a másik csapatával foglalatoskodott. Magamra hagyott. Nem éreztem a klubvezetőkben a bizalmat, szakmai nézeteltéréseim voltak például a csapat megerősítése kapcsán. Ha az elnök több időt töltött volna Port Szaidban, maradok.” Bicskei Bertalan úgy véli, bizalmas híján külföldiként nehéz érvényesülni. Zavarta például, hogy a játékosok és a klubvezetők beszélgetéseit nem értette. A legfőbb szakmai döntéseket ugyan ő hozta, ám ezek némelyikével nem értett egyet az ügyvezető, aki szerint a jelenlegi helyezés különösebb anyagi áldozatok nélkül is megőrizhető. Mindezek dacára a magyar mesteredző abban maradt Szaed Metvallival, ha az elnök a következő években felszámolja külföldi érdekeltségeit, és véglegesen hazatér, akkor újra együtt dolgozhatnak.A magyar szakembernek már voltak ajánlatai, és a menedzserek folyamatosan keresik a lehetőséget, hol dolgozhat tovább."Leginkább Európában szeretnék munkát vállalni – mondta a szakember. – Néhány visszajelzés már érkezett, de az átigazolás szempontjából nem túl ideális a helyzet. Mindenesetre most lesz idő visszaköltözni Budapestre. Aztán meglehet, mire végzünk, állhatunk is tovább a feleségemmel…”
Legfrissebb hírek

Jhon Arias lövésével szerzett vezetést Kolumbia – videó

Foci vb 2026
3 perce

Lionel Messi: Tudtuk, hogy semmit sem adnak ingyen

Foci vb 2026
50 perce

Elindult a tizenhatoddöntő utolsó meccse!

Foci vb 2026
52 perce

Videók: elképesztő bombagólt szerzett Cabral, de két argentin fejes döntött

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Kolumbia–Ghána 1–0

Foci vb 2026
1 órája

Lionel Messi újabb rekordjai; Vozinha hozta azt, mint a spanyolok ellen – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája

Csak behúzta a továbbjutást Argentína, ötgólos meccsen

Foci vb 2026
1 órája

A futballtörténeti csoda végül elmaradt: Argentína hosszabbításban ejtette ki a Zöld-foki-szigeteket

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik