Jól kezdődött a vb-selejtező

Vágólapra másolva!
2003.11.07. 22:47
Címkék
Elkezdődött a horvátországi Gospicban a futsal-vb-selejtezőtorna. A Kozma Mihály szövetségi edző vezette magyar válogatott célja, hogy kijusson a jövő évi, Tajvanban rendezendő világbajnokságra.
A csapategységgel nem lehet gond, hiszen tíz Cső-Montage futballista (a kapus Márkos Ákos, Baranyai Pál, Jávor István, Lódi Tamás, Madarász János, Nagy Zsolt, Somogyi Gábor, Szalay Gábor, Tóth Miklós és Tóth Szabolcs tartozik e körbe) mellett mindössze két Aramis-játékos (Balázs Zoltán és Nagy Gábor), valamint a csömöri Simon Balázs és a pécsi Orlovics Gyula fért be az utazó keretbe. Ahhoz, hogy a csapat céljait elérje, ehhez a három együttest számláló 8. csoport élén kellene végezni. Hogy ez sikerül-e, az szombat este derül majd ki. Ekkor játszik ugyanis együttesünk a házigazda horvátokkal, s mert a triumvirátus harmadik tagja, Örményország már mindkét összecsapását lejátszotta, nincs esélye, hogy a harmadik helynél előrébb végezzen. Az örmények előbb csütörtökön kaptak ki 9–2-re a horvátoktól, majd pénteken a magyarok ellen vesztettek – a győztes csapat ezt a sikert ajándéknak szánta a születésnapját ünneplő szövetségi edzőnek. Bár a mieinknek valamivel nehezebb dolga volt, hiszen a félidőben mindössze egygólnyi volt az előny – Baranyai Pál találatára még válaszolt az ellenfél, ám utána Madarász János ismét Magyarországot juttatta előnyhöz. Fordulás után újra egyenlítettek az esélytelenebb örmények, ám ezt követően már sima volt az összecsapás, hiszen a hátralévő percekben három gólt lőttek a magyarok (Baranyai még két alkalommal talált be, és Tóth Szabolcs is eredményes volt). A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapjának Kozma Mihály elmondta, küzdelmes mérkőzésen vannak túl, amelyen pontatlanul játszottak, ám a végeredménnyel elégedett lehet. A három pont megszerzése annak ellenére papírforma-eredmény volt, hogy az utolsó felkészülési meccsek nem sikerültek jól: Szlovénia ellen két megméretésen mindössze egy döntetlenre futotta, a második találkozón a szlovének nyertek.. Visszatérve a tétmeccsekre, jól kezdett tehát a válogatott, ám szombaton már nehezebb dolga lesz. Hogy mennyire, íme egy példa: Horvátország kispályás válogatottjában szerepel a korábban szabadban, füvön és nagyobb területen is remek pályafutás produkáló Robert Jarni is. Talán az ő személyének is köszönhető, hogy a futsal megítélése déli szomszédunknál nagyon jó, olyannyira, hogy a horvát nemzeti televízió hat órától élőben közvetíti a magyarok elleni találkozót."Szombaton annak ellenére többet kell majd nyújtania játékosaimnak, hogy akkor már nem lesz születésnapom…” – tette hozzá az mlsz.hu portálon Kozma Mihály.
Legfrissebb hírek

Egy fesztiválon erősítette meg visszavonulását a Napoli gólrekordere

Minden más foci
45 perce

Férfi kézilabda: legyőzte az Elverumot, második lett a Szeged a felkészülési tornán

Kézilabda
48 perce

Marc Márquez a Magyar Nagydíjat is megnyerte!

Egyéb autó-motor
1 órája

Csorba Zsófia vb-bronzérmes C–1 5000 méteren

Kajak-kenu
1 órája

Xavi Pascual Bajnokok Ligáját nyerne a One Veszprémmel, méghozzá azonnal

Kézilabda
1 órája

Sarapova bekerült a teniszhírességek csarnokába

Tenisz
1 órája

„Nagyon kívánom, hogy sok ilyen meccset játsszak” – a duplázó Kovács Mátyás a Kassa győzelme után

Minden más foci
2 órája

482 nap után szerzett ismét négy gólt a DAC

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik