Nekünk így is jó

Mifelénk is elég sok ilyen cimbora mászkál. Fürdenek a langyosban, remek ház, jó kis autó, egy-egy, magyar mércével kiemelkedőnek számító produkciót követően telefon a hírlapírótól, hiszen egy gólpassz, továbbá egy remek ütemű szerelés (taccsra) már említést érdemel.Jó-jó, ez azért túlzás – itt még nem tartunk, mi, hírlapírók sem. Ugyanakkor épp csak akkora túlzás, mint a honi futballisták átlagfizetései, melyek megszellőztetésével kedvenc ligánk volt oly szíves mindenkit felháborítani. Körülbelül olyan ütemérzékkel tudatták az országgal, hogy bálványaink havi 767 ezres gázsikkal kénytelenek hazakullogni asszonykáikhoz, mint amilyennel védőfalunk oszlopai csúsztak a lettek elé.Ha persze igazán őszintén tesszük fel a kérdést, hogy számít-e népünk és nemzetünk idvezülése szempontjából, mennyit tesz zsebre manapság egy élvonalbéli labdaterelgető, úgy a válasz természetesen a klasszikus nyelvrondító "tök mindegy” lehet. Csatárok és fedezetek költségeit ugyanis egyre inkább magánemberek, illetve önálló vállalatok fedezik – ha úgy vélik, hogy ez a zsák a megfelelő hely, ám öntsék bele, mit önteni akarnak.Persze elmorfondírozom azon, miért ártanak a berkeken belül munkálódók magának a futballnak. Senki sem kérte, hogy a liga plakátolja ki a háromnegyedmilliós béreket – ezt épp azon a héten szétkürtölni, amikor válogatottunk lelkesen fásult, szervezetten átgondolatlan játékkal elszalaszt egy, a honi labdarúgás számára már szökőévenként sem mutatkozó könnyű esélyt…Egy józan magánbefektető minimum megvakarja a füle tövét, ha már ennyi pénz van a buliban, hogy majd’ nyolcszázezrekre futja havonta, akkor minek áldozzon még be milliókat? Reklámérték? Sok minden szól emellett, legelébb is a klubok illetékesei, két aprócska tényezőt leszámítva: a nézőszámot és a nézettséget. Más értelmes célja a reklámozáson túl magáncégnek aligha lehet, leszámítva a pénzmosást vagy a kapcsolati tőkefelhalmozást – erre azonban hosszú távon aligha lehet alapozni a kalapozás sikerét. Maradna még a karitatív tevékenység, no de erre szokták mondani manapság, hogy a hülyék a másik oldalon vannak.Azaz itt vagyunk egy újabb hét után, amely nem válik a hervadhatatlan szerelemmel és utálkozással övezett magyar foci dicsőségére, és még a 767 ezrekkel kapcsolatban fel sem tettük a kérdést – olyannyira beborított a rigai 1–3 okozta fájdalom –, hogy miből telik ott fent ekkora fizukra, amikor első körben szinte senki sem tudta teljesíteni a liga nevezési kritériumait.Ezt ne is firtassuk, különben is, az a benyomásunk, hogy a berkekben általános a vélekedés: nekünk így is jó. Vagy hogy egy igazán ideillő idézetet vegyünk Zorántól: "A győzelemről megtanultuk, hogy a részvétel a fontosabb / és a vereség is fizet szépen, csak a győztes sokkal fáradtabb.”