Hátország: Nevető másodikként feljutnának

Z. A.Z. A.
2003.07.23. 21:23
Címkék
Szomorú, de igaz: manapság egyre több csapat képtelen vállalni azokat a terheket, melyeket a megyei, az NB III-as vagy éppen az NB II-s bajnokságban való indulás jelent.
Néhány hete még azt találgatták az emberek, hogy hány gárda nevez majd az NB I B-be, az pedig már senkinek sem okoz meglepetést, ha azt hallja: az Ózd gárdája az NB II helyett csak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei másodosztályba nevezett… A Bács-Kiskun megyei első osztályban szereplő Hetényegyházán szó sincs arról, hogy az együttes ne tudná vállalni a bajnoki indulás terheit, sőt az elöljárók azt szeretnék elérni, hogy csapatuk annak ellenére az NB III-ban indulhasson, hogy csak másodikként végzett a bajnokságban."A Hetényegyháza az Izsák mögött második lett a bajnokságban, így nem szerzett jogot arra, hogy az NB III Alföld-csoportjában indulhasson – mondta Kisjuhász Gyula, a Kecskeméti TE UFK vezetője. – Tudni kell, hogy az együttes keretét javarészt helybéli fiatalok, valamint a kecskeméti utánpótlásból kiöregedő játékosok alkotják, és azt gondoltuk, a gyerekek fejlődését segítené elő, ha egy osztállyal feljebb versenyezhetnének. Jeleztük a Magyar Amatőr Labdarúgóligának, hogy amennyiben van rá lehetőség, akkor sorolják be a csapatot az NB III-ba. A versenyszabályzat XV. paragrafusa lehetővé teszi, hogy a másodikként végzett alakulat egy osztállyal feljebb indulhasson, mégpedig akkor, ha nincs megfelelő létszámú nevező. Tudja, mi történt? Kiderült, hogy az Alföld-csoportba csak tizenöten neveztek, ráadásul mivel a Harta egy osztálylyal lejjebb adta le a nevezését, az Izsák pedig nem vállalta az NB III-at, egyetlen Bács-Kiskun megyei együttes sincs az indulók között. Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy a bajnokságot a Bács-Kiskun megyei szövetség működteti… Érdeklődtem a MALL elnökénél, Lévay Tibornál a helyzetről, és azt a választ kaptam, hogy az elnökség korábban olyan döntést hozott, miszerint a második helyezetteket nem kérik fel az egy osztállyal feljebb indulásra. Érti ezt valaki? A létszám hiányos, egy csapat vállalná az indulást, mégsem engedik…”
Legfrissebb hírek

Versenylista futóínyenceknek Kozma Rolandtól: Daráló, Julian Alps és A Kör

Csupasport
12 perce

Kovács Mátyás csapattársa lehet Gruber Zsombor – sajtóhír

Labdarúgó NB I
24 perce

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén – videó

Európa-liga
41 perce

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
58 perce

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
1 órája

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
1 órája

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
2 órája