Szombathely: Tunéziai válogatott érkezhet

K. A.K. A.
2003.07.08. 21:43
Címkék
Nem mindennapos sajtótájékoztatóra hívta meg a helyi újságírókat Illés Zoltán, a Lombard FC-Haladás klubigazgatója. Az invitálásnak az volt a célja, hogy a csapat vezetőivel és a játékosokkal közösen elfogyasztott reggeli mellett kötetlen beszélgetés formájában tájékoztassák a csapat jelenlegi helyzetéről az illetékeseket.
Illés Zoltán elmondta, hogy a Kispest-Honvéd volt labdarúgója, Dubecz János is bekapcsolódott már a felkészülési munkába, így ő az ötödik játékos, akit a szombathelyi csapat szerződtetett. Korábban már sikerült megállapodniuk Horváth Róberttel, Szabó Zoltánnal, Zöld Szilárddal és Tóth Ivánnal. Détári Lajos, a csapat vezetőedzője elmondta, hogy szeretnének még két labdarúgót leigazolni, egy védőjátékost és egy támadót, éppen ezért Gujdár Sándor pályaedző kedden Svájcba utazott, hogy az egyik kiszemelt játékost megfigyelje. Ez a légiós pedig nem más, mint a tunéziai Kais Ghodhbane, 28 éves támadójátékos, aki 65 alkalommal szerepelt hazája válogatottjában. A szabadlistára tett játékosok közül Németh Attila a REAC-nál vett részt próbajátékon, a brazil Robson valószínűleg egy osztrák másodosztályú csapathoz szerződik. Zilina (szlovák)–Lombard FC Haladás 2–2 (0–1)
LOMBARD: Balogh T. – Horváth R., Szűcs M. (Zakar), Seper (Farkas V.) – Czeglédi, Dubecz, Somfalvi (Kovács A.), Zöld Sz., Kincses (Safranek) – Nagy S. (Tüske), Tóth P. (Németh T.)
G.: Fabus, Bazik, ill. Tóth P., Czeglédi
Legfrissebb hírek

A Mercedest meglepte a McLaren és a Ferrari előrelépése; a Red Bull örül, hogy lerázta a középmezőnyt

F1
6 perce

„Ma is nagyon szenvedek” – vallja Vogel Soma a vele és családjával készült videóportréban

Vízilabda
6 perce

Elhunyt Alex Zanardi autóversenyző és paralimpiai bajnok

Egyéb autó-motor
51 perce

A Tijani-ügyben cáfolták a Loki ajánlatát, egy másik magyar klubról írnak

Labdarúgó NB I
1 órája

Gruber Zsombor: A győzelmünk a helyzetkihasználáson múlhat Újpesten

Labdarúgó NB I
1 órája

Martin Chlumecky: Nincs még vége a bajnokságnak!

Labdarúgó NB I
1 órája

A DAC elhalasztaná a Slovan bajnokká avatását Pozsonyban

Minden más foci
1 órája

Férfi kézilabda: Ónodi-Jánoskúti öt gólt lőtt és hat gólpasszt adott

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik