Megsérült a légiós

Z. A.Z. A.
2003.07.07. 22:08
Címkék
A hét végi pihenőt követően hétfő délelőtt a Hidegkuti-stadionban edzett az MTK Hungária, a délutáni foglalkozást azonban már ismét a dunavarsányi edzőtáborban tartotta Egervári Sándor vezetőedző.
Az újabb összetartás szerdáig tart, az NB I B-s BKV Előre elleni, 18 órakor kezdődő mérkőzést követően a kék-fehérek visszatérnek a fővárosba, ahol a következő felkészülési meccset szombaton a szlovák Banská Bystricával vívja a bajnokcsapat.Az elmúlt héten két találkozót játszott az MTK – a szlovák Ruzomberok ellen 5–2-re győzött, míg a Dunaújvárost 4–1-re múlta felül a gárda –, és az utóbbi hetek, hónapok eseményeit figyelembe véve talán nem is lepődnek meg az együttes szimpatizánsai azon, hogy újabb sérültről érkezett hír. Welton Silva és Horváth Levente egyaránt a pénteki, dunaújvárosiak elleni összecsapáson sérült meg, ám míg a brazil légiós bokasérülése várhatóan két nap alatt rendbe jön, addig az olimpiai válogatottnál is számításba jövő védő az aláfordult bokája miatt egy hetet kénytelen pihenni, és el sem utazott Dunavarsányba. A mesteredző érdeklődésünkre elmondta, már megvan a gárda kerete, igaz, nem zárta ki, hogy újabb támadó érkezzen a Hungária körútra.A csapattal kapcsolatos hír még, hogy Egervári Sándor és Fülöp Ferenc klubigazgató július 16-án és 23-án is a helyszínen tekinti a két lehetséges BL-ellenfél, az északír Glentoran és a finn HJK Helsinki párharcát.
Legfrissebb hírek

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
15 perce

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
50 perce

A bíróság felmentett, a szövetség viszont eltiltott a válogatottságtól négy kanadai hokist

Jégkorong
1 órája

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
1 órája

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
1 órája

Doku hosszabbított a Cityvel, Frattesi a Lazióba kerül kölcsönben – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2 órája