Balaton FC lehet a korábbi Bányászból

2003.05.17. 23:49
Címkék
Általában csak a magyar népmesében fordul elő, hogy a jó elnyeri jutalmát, ám ha minden jól alakul, akkor ugyanez megtörténhet nyáron a valóságban a Siófok FC-vel is. Úgy tűnik, megvan a megoldás és megvan a jótevő.Információink szerint egy médiacsoport száll be nyártól a siófoki futballba, egyelőre nagy titkolózás, annyit sikerült megtudnunk, hogy Kuti István, a Balaton Rádió tulajdonosa szerepet vállal majd az új vezetőségben, erről név nélkül már nyilatkozott is a megyei újságban. Természetesen nem egyedül jönne, még az is előfordulhat, hogy az RTL Klub is a Balaton-partiak támogatói közé kerülhet, tudniillik a kereskedelmi televízió jelen lehet a balatoni televíziózásban és rádiózásban. Ez így már biztos anyagi hátteret feltételezhet. Persze, nem akart semmit elkiabálni a távozó jelenlegi tulajdonos, Fodor János, aki annyit elismert: "…valóban tárgyaltunk a csapat és a klub jövőjéről, és bár én semmiképpen sem maradok, de úgy tűnik, lesznek, akik folytatják a munkámat.”Úgy tudni, a jövő hét elején aláíratják a szerződést és e bizonyos médiacsoport papíron is tulajdonossá válhat. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem távozhat Zalaegerszegre Csank János, akit intenzíven hívnak a zalaiak, bár a bajuszos mester, ha maradnak meghatározó játékosok és lesz pénz, talán nem is akar elmenni innen. Főként úgy nem, hogy még egyéves szerződés köti a klubhoz. Egyelőre tehát még senki sem nyilatkozik, de úgy tűnik, az új befektetők együtt akarják tartani a jelenlegi gárdát és számítanak a sikeredzőre, Csank Jánosra is. Azt sem erősítette meg senki, hogy az egykori Bányászt nyártól akár Balaton FC-nek is hívhatják, mintegy jelezve, hogy Siófok futballcsapata nemcsak a várost, az egész térséget is reprezentálja.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
3 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
4 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
5 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
6 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
6 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik