Bundaügyben indított vizsgálatot a Liga!

2003.05.15. 19:43
Címkék
"Sürgősségi eljárással vizsgálat indul a szerdai Videoton–Kispest-Honvéd mérkőzés előtt történt eseményekkel kapcsolatban, amelynek során a mérkőzés eredményét befolyásoló szándékkal keresték meg kispesti játékosok a Videoton labdarúgóit” – áll a Magyar Labdarúgó-liga által kiadott sajtóközleményben. A székesfehérvári vezetők még a kezdés előtt hivatalosan jelezték a Ligának a bundázási kísérletet, a lefújás után pedig feljelentést tettek a városi rendőrkapitányságon. A Liga igazgatója az ügy sportszakmai vizsgálatával Klement Tibor ügyvezető igazgató-helyettest és Kis Györgyöt bízta meg. "Az MLL a sürgősségi vizsgálat lezárása után haladéktalanul értesíti a közvéleményt a történtek feltárt részleteiről, illetve a meghozott döntésekről" – zárul a szervezet által kiadott sajtóanyag.
Legfrissebb hírek

NBA: sorozatban kilencedszer nyert a 18 pontos hátrányból felálló Denver

Amerikai sportok
3 perce

Álom vagy rémálom a Bayernnek a Real ellen játszani?

Bajnokok Ligája
5 perce

Oda és vissza – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
8 perce

Soproni kupaesszencia: az összetartás ereje döntött

Kosárlabda
41 perce

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
7 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
7 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik