NB I B. Monori–SE Hévíz 1–4Szégyenkező monoriak

SZALAI ZSOLTSZALAI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2003.04.19. 22:49
Címkék

GÓLSZERZÔ
Horváth R. a 13. percben egyéni akció után hat méterről gurított a bal alsó sarokba (0–1). Takács A. a 20. percben megforgatta az egész védelmet, és öt méterről a kapu közepébe továbbította a labdát (0–2). Lengyel az 57. percben 19 méterről bombázott a bal alsó sarokba (1–2). Cupik a 72. percben Szabó szögletét négy méterről bólintotta a kapuba (1–3). Horváth R. a 80. percben, Szabó átadása után az egész védelmet kicselezve gurított a hálóba (1–4)

SÁRGA LAP
Győrfi (szövegelésért) a 27., Zila (Takács A. visszahúzásáért) az 57., Kajli (reklamálásért) az 59. percben

SZÖGLETARÁNY: 11:8 (3:6)
A meccs elején a Hévíz a kapujához szögezte a Monort, és a mezőnyfölényt hamar gólra is váltották a zöld-fehérek, akik húsz perc elteltével már akár hárommal is vezethettek volna, de Gilan Károly bravúrjainak köszönhetően csak 0–2-re alakult az eredmény. A 30. percben újból a monori kapus bravúrja kellett ahhoz, hogy ne növelje előnyét a Hévíz: Takács Andrást ugratták ki, és a kapus a lábáról szedte le a labdát. Félóra után talált magára a Monor, de helyzetet csak a 42. percben alakított ki, ekkor Lengyel Roland 17 méterről tesztelte Kuczkó Gábort, de a kapus lábbal hárított. A félidő utolsó perceiben újabb gólokat szerezhetett volna a Hévíz, de Horváth Róbert lövése a kapufán csattant, majd újból az egyedül kapura törő Takács Andrást választotta el a labdától Gilan. A fordulás után nagy iramban kezdtek a hazaiak, megszállták a Hévíz térfelét, zsinórban rugdosták a szögleteket, és Lengyel Roland révén szépíteniük is sikerült. Levegőben lógott az egyenlítés, de amikor úgy tűnt, hogy az egyenlítő gól megszületik, szöglet után növelte előnyét a vendéggárda. A gól teljesen megfogta a hazaiakat, így a vendégek újabb találatukkal nagy különbségűvé tették az egyébként teljesen megérdemelt győzelmüket.

Mestermérleg
Gubucz László:
– Nagyon szégyellem magam, ennél okosabbat nem is tudok mondani.
Pusztai László: – A mérkőzés nagy részében uraltuk a játékot, helyzetek sokaságát dolgoztuk ki, és ezek közül négyet értékesítettünk is.
Legfrissebb hírek

Vonn drámája: esése után helikopterrel kellett elszállítani a pályáról

Téli olimpia 2026
9 perce

Téli olimpia: másodszor nyert a cseh és a dél-koreai vegyes páros curlingben

Téli olimpia 2026
10 perce

Osztriga a stadionban, eszement fogadások, sztárkavalkád a színpadon és a reklámokban – minden, amit a 60. Super Bowl körítéséről tudni érdemes

Amerikai sportok
27 perce

Kovács Árpád és Plisz Balázs is egyéni csúcsot futott 400 méteren

Atlétika
33 perce

A legendává válás küszöbén: James Milner Premier League-rekorder lehet

Képes Sport
58 perce

Niké Liga: Kovács Mátyás volt a kassai meccs legjobbja

Minden más foci
1 órája

La Liga: megműtötték Marc-André ter Stegent

Spanyol labdarúgás
1 órája

,,Elismerésem a fiúknak” – Michael Carrick a Manchester United sorozatban negyedik győzelme után

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik